Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században
Erdőst Péter: Kiváltságos mezőváros a 18—19. században A felemelkedő Pest és Buda, ahol már a 19. század első felében megmutatkoztak a fővárossá válás első jelei, a nemzeti mozgalmakban betöltött szellemi hatás mellett gazdasági értelemben is megkerülhetetlenné vált. A közeli mezőváros társadalma és gazdasága nem afféle zárt rendszer, amit érintetlenül hagyhat egy, az ország közepén meginduló fellendülés. Míg a 18. század javarészt még a szentendrei kereskedőcsaládok felemelkedésének kedvezett, addig a századfordulón és a 19. században már megmutatkozott a pesti kereskedelem erőfölénye, a szentendrei kereskedők száma a 18. század végi állapothoz képest csökkent.159 Bár a kézműipar visszaszorult Pesten és Budán, és a két város kereslete növelte a környékbeli mesterek esélyeit,160 Szentendrén az iparosok száma lényegesen nem változott, még akkor sem, ha máskülönben az általuk képviselt szakmák differenciálódtak is.161 Tartotta magát a céhes rendszer — amit országszerte megcsontosodottá tett a kontárok működésével szembeni, versenyt korlátozó elzárkózás -, 1813 és 1848 között összesen öt új céh alakult, és három régebbi újította meg korábbi kiváltságát.162 A szentendrei távolsági kereskedelem alulmaradt a pesti által támasztott versenyben; a balkáni eredetű mesterségek hanyatlásnak indultak, a hagyományos bőripari termékek iránt a kereslet csökkent, a szentendrei bor a régió bortermelő konkurenciájával került szembe.163 Az a kiterjedt értékesítési hálózat, amely oly látványossá tette Szentendre felfutását az előző században, a mezőváros saját piacára és arra a falusi vevőkörre kezdett leszűkülni, ahol termékei, szolgáltatásai továbbra is keresettek maradtak. Valyi András (1764-1801) a századfordulón készült ismertetésében a mezőváros kínálatának olyan elemeiről tesz említést, mint a rév, a malmok, a vendégfogadó, a patika, vagy az ispotály.164 Az 1792-ben összeírt szatócsboltok vegyes árukínálata - a teától, fűszerektől, medvecukortól a háztartási eszközökön át a játékkártyáig és a cimbalomhúrig - több társadalmi réteg, foglalkozási csoport igényeit szolgálta.165 Az 1828-as országos összeírás alapján Bácskai Vera és Nagy Lajos által elvégzett vonzáskörzet-vizsgálat szerint a kiváltságolt mezőváros gyenge piacközponti funkciót töltött be, Pest és Buda vonzáskörzetébe ékelődő kis piackörzettel bírt, és maguk a szentendreiek természetesen a formálódó fővárost vallották általuk látogatott piachelynek.166 A „19. század első évtizedeiben a város társadalmi-gazdasági életében nem következett be jelentősebb változás” — összegzi a helyzetet Dóka Klára —, „továbbra is a szőlőtermelés és a kézműipar adta a helyi gazdaság alapját.167 Ez az 114. kép Beslity István mézeskalácsos és gyertyaöntő német nyelvű mesterlevele, 1857 (FEMÚZ, TD 87.3.1) 159 Pest kereskedelmi fellendülésére, konkurenciájára: L. Gál 1988: 110. Görög, illetve ortodox vállalkozók szerepére ebben a folyamatban: Bácskai 1989; Bácskai 2006:127-140. 160 A Pesten és Budán végbemenő változásokra: Bácskai-Gyáni-Kubinyi 2000: 89-91. Az 1828-as vonzáskörzet-vizsgálat nyomán állapítja meg ugyanitt Bácskai Vera, hogy „[a] főváros tehát kétségtelenül serkentette vidéke gazdasági fejlődését, előmozdította a vidék kommercializálódását, a rendi kötelékek felbomlását.” Bácskai—Gyáni—Kubinyi 2000: 91. 161 Dóka 1981: 92,94. Dóka Klára a mesterségek differenciálódását is regisztrálja (Dóka 1981). Hanyatlás ellenére, a 19. század elején 30 mesterség alkotja a kézműipari spektrumot (Dóka 1975: 169). 1828-ban 134 mestert és 34 legényt írnak össze (Dóka 1975: 176). Az adott korszak mezővárosi kézműiparára: Dóka 1989. A Pest-Pilis-Solt megyei kontextusra: Dóka 2011. Az 1792-es szatócsbolt összeírás forrásközlésére lásd jelen kötetben a Függelék C/II. 3. 162 Dóka 1975: 170. Az 1813-as céhlevélújításra: Dóka 1975: 171, 173-174. Dóka Klára értékelésétől eltért Eperjessy Gézáé, aki Pest-Pilis- Solt megyére vonatkozó összesítésében (Epeijessy 1965) a szentendrei céhalakulás példájában is a 18. századi dinamikához képest történő megtorpanást, visszafejlődést látta, s ezt a pesti iparnak a környékbeli mezővárosok iparával szembeni versenyével hozta összefüggésbe. Dóka Klára azonban arra mutatott rá, hogy Szentendre nem Pest, hanem Buda piackörzetébe esik, és amikor Buda jelentősége az 1830-as években csökkenni kezd, az jótékonyan hat Szentendre kézműipari fejlődésére, elősegíti a 19. századi céhalakulást, ellentétben a Duna balpartján fekvő városokkal, amelyek Pest piackörzetébe esnek, és fellendülése miatt visszaesnek (Dóka 1975: 167-168, 170). A szentendreiek pest-budai piaclátogatására: Dóka 1975:167—168. 163 Faragó 1995: 140; Faragó 1999: 140,145. 164 Vályi 1799: III. 358. Az 1737-ben Szentendrére látogató angol utazó, Richard Pococke nem talált fogadót, csupán ágyat kapott. Honfitársa, Robert Townson (1793) már járt fogadóban, de nyomorúságosnak látta azt, és csak kenyeret, tojást és sört tudott venni (Györffy 1991: 58). A közel egyidejű (1787) adat („45 vendéglő”), amely a „vendéglátóipar” korai kialakulását támasztaná alá, mind a szám, mind pedig a vendéglő minősítés miatt túlzónak látszik (Dóka 1981: 49). Pest megye egészségügyére: Kapronczay 2011. 165 Dóka 1981:162-163. Erre vonatkozóan lásd még jelen kötetben a ki.függeléket. 166 Bácskai-Nagy 1984: 72, 84,109,134,149,159,163,224,225,356. Lásd még: Bácskai 1988: 207. 167 Dóka 1981: 78; Dóka 1979b. 167
