Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században
Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században Míg a regnicolaris összeírás a mezőgazdasági termelés feltételeire összpontosítva a szervezettség látszólagos hiányát észlelte, ennek épp az ellenkezőjét mutatta Bél Mátyás mindössze kilenc évvel későbbi, 1737-ben megjelenő leírása a településről. A korabeli Magyarországot bemutató hatalmas mű szerzője Szentendrén a rendet érzékelte. Rövid leírásában városias jellegű települést ismerhetett meg az olvasó. Közel négy évtizeddel a bevándorlás után, Bél a prosperitás jeleiről írt. Érzékeltette, hogy a hely jellegét a társadalom kézműves és kereskedő elemei határozzák meg; a szőlőművelést említette ugyan, de a kevésbé urbánus vonásokkal nem foglalkozott, azzal sem, hogy a mezőváros körül kőfal nem épülhetett. Leírása nyomán a domboldalon, a Duna partján, és a köztük lévő sík területen a rác szokás szerinti görbe utcák, „alacsony, de tiszta épületek” láthatók. Az utcákon, „de főleg a piactéren, a kézműveseknek és kereskedőknek számos üzlete van, sűrű rendben, fészek módjára elhelyezve.”85 A központi rész látványa, hangulata a letelepedés óta eltelt mintegy négy évtized munkáját tanúsította, amelyből nyolc évet a Rákóczi-szabadságharc háborús állapotai nehezítettek. Ekkorra már nem pusztán a lakosok által birtokba vett tér, hanem a külső megfigyelő számára is vonzó hely lehetett Szentendre. Bél Mátyás leírása a politikai igazgatás vázlatával egészült ki. Naprakészségét jelzi, hogy tudott a városvezetésben - fentebb említett - újonnan bekövetkezett változásról. Amit a külső megfigyelők a mezőváros politikai és térbeli szerveződésében talán kevésbé vehettek észre, az a terület belső, úgynevezett mahalak, szerinti felosztása volt. Nevük az adott területi egység és egy-egy balkáni település kapcsolatára utalt, a lakosság bizonyos csoportja, egyházközsége a vándorlás előtti idő emlékezetét, az eredet helyét próbálta meg rögzíteni általa. A mezővároson belüli egységek saját templommal és temetővel rendelkeztek.86 A tér felosztása és a nyelv közötti összefüggés kézzel fogható példái a mezőváros határában délszláv eredetű nevet kapó helyek; némelyiknek kettős neve van, amint azt egy 1754-es határjárásban említett hegy, a „Somos vulgo Drienova Glavica” leírás is jelzi.87 A Bél Mátyás leírásában markánsan megjelenő kézműves és kereskedő életforma mellett, a szőlőtelepítésre adott több éves adókedvezmény a szőlőművelés és bortermelés megindulását is elősegítette. Ez az ágazat már az 1710-1720- as évekre az uradalom több helységének - Szentendre mellett Óbuda, Budaörs, Békásmegyer - mezőgazdaságában jószerivel monokultúrává lépett elő.88 E négy település, továbbá Bogdán, az uradalom legnagyobb szőlőtermelői voltak. A szentendrei tájon, ahol - amint azt az 1728-as regnicolaris összeírás is rögzítette - a terület tetemes részét erdő borította, a talaj köves és kavicsos volt, a közeli mocsaras terület pedig sohasem száradt ki - amiről a század utolsó harmadában készülő (első) katonai felmérés emlékezik meg -, a szőlőtermelésen felül a mezőgazdasági művelés lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak.89 A gazdasági fejlődés - a maximált földesúri terhek mérsékelt volta90 mellett - a helyi bortermelésnek, kézműiparnak és a kereskedelemnek volt köszönhető. Szentendre 18. századi fellendülése nem következett a helyi előzményekből, a hódoltság alatti korszakból nincsen adat céhes keretben, vagy akár azon kívül űzött helyi kézműiparra, ellentétben például a szomszédos Óbudával, ahol már a 17. században létezett vargacéh.91 Szentendre egészen más lett a rácok érkezése után. Az 1696. évi összeírásukban szereplő nevek tanúsítják, hogy bevándorló mesterembereikkel szerteágazó, változatos kézműipar jelent meg.92 A szakmák sokasága, egy részük meglehetősen gyors intézményesülése nehezen képzelhető el másként, mint azzal az előfeltétellel, hogy a betelepülők rendelkeztek az ehhez szükséges szakértelemmel, illetve vagyonnal.93 Az igen korán, már a 17. század utolsó évtizedében megkezdődő céhalakulásban két 85 „Crebrae his, atque in foro potissimum, tabernae sunt opificum, et mercatorum, densatis ordinibus, ad modum nidorum positae.” Bél 1737: 508-509. Fordítása: Bél 1977:122. A taberna szó jelentéstartalma a műhelyként való értelmezést sem zárja ki. A korszak másik nagy országleírása, Luigi Ferdinando Marsigli Danubius Pannonico-Mysicus című (1726-os) munkája a mezővárost futólag említette; a szerbek jelenléte egyébiránt figyelemre méltó a számára, de csak általánosságban ír róluk, betelepedésükről, vallásukról, vélt karakterükről. A mű első kötetének szövege, magyar fordítással: Marsigli 2004: 18,25, 367, 375. 86 Vukoszávlyev 2013: 72. A mahala kifejezés hódoltság kori magyar településeken való alkalmazására kiváló példa Vác esete (Vass 1983: 103). A mahalákra a balkáni városokban: Jelavich 1996:1. 64. 87 Szentendre, Pomáz és Budakalász közötti, 1754-es határjárásra: Dóka 1981:134-135. A határbeli elnevezésekre: Davidov 2005: 11. 88 L. Gál 1988: 84; Dóka 1981: 18,31-36; Cs. Balogh et al. 1996a. Egy 1701-es megyei rendelkezés szerint a szentendreiek az újonnan telepített szőleik után nyolc évig nem voltak kötelesek contributiot fizetni. Borosy 1983-1987: IV. 154 (3818. sz.). 89 L. Gál 1988: 83. „Die Wiesen ist sumpfig und trocknet niemals aus.” - hangzik a felmérés (1763-1787) szűkszavú, katonai szempontú ismertetésében. 90 L. Gál 1988: 180. 91 L. Gál 1990: 12. 92 MNL OL, E 156, 7/42. A listán többek között olyan különleges mesterségek vonják magukra a figyelmet, mint a kávéfőző, vésnök, órás, pipakészítő, serfőző, bőrsüvegkészítő, lópokróckészítő és mások. L. Gál 1988: 106-107 (17., 18. táblázat). Az oszmán uralom alatti balkáni városokban csakugyan léteztek kézműipari társulások (Jelavich 1996:1. 64-65). 93 Faragó 1999: 139. 155
