Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században
Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18—19. században privilégiumokkal rendelkeztek, a földesúrtól pedig mindössze tíz év leforgása alatt mezővárosi kiváltságban részesültek, noha a település addigi történetében nem volt példa hasonló esetre.43 Zichy István döntése mindazonáltal több érvvel is alátámasztható. Többek között a megtelepedők létszáma, amely sokszorosan meghaladta egy átlagos falu népességét, valamint az az ígéretes gazdasági potenciál, amely révén a földesúr évről évre készpénzhez juthatott tőlük. A szentendrei adottságok ismeretében Zichy könnyű szívvel mondhatott le a terményjáradékról: számottevő gabonatermesztésre a föld nem volt alkalmas, a később nevezetessé váló szőlőművelés és bortermelés pedig még csak ekkoriban vette kezdetét. Ügy láthatta, hogy többet nyer egy állandó adóösszeg évenkénti beszedésével, mint ha a termény csekélynek ígérkező hozamából részesedne. Azt is tudhatta, hogy a szentendreiek egyik specialitása a kézművesség és a kereskedelem lesz: első céheik ugyanis már a döntése előtt létrejöttek. A szerződés puszta ténye pedig egyáltalán nem zárt ki bizonyos önkényességet sem: a Zichyek a következő nemzedékekben háromszor módosították azt, minden alkalommal megemelve az éves adóösszeget.44 Frontvonal mögött a Rákóczi-szabadságharcban Megtelepedésük után egy évtizeddel, a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején a szerbeknek alkalmuk nyílt az uralkodó iránti hűségük kinyilvánítására, ami egyúttal a magyarokhoz fűződő viszonyuk mélypontját jelentette. Mindkét küzdő fél számított a katonai támogatásukra, sőt versengett is érte. A végkifejlet felől nézve nem kétséges, hogy I. Lipót, majd utódja, I. József esélyei jobbak voltak a megtartásukra, mint a felkelőknek az átállításukra. A betelepedés után a szerbeket érték ugyan sérelmek a Habsburg kormányzat részéről, de Rákóczi hozzájuk intézett felszólításai, ígéretei nem bizonyultak eredményesnek, mivel ők a császárnak köszönhették a létük jogi alapját jelentő privilégiumokat, a durva szerb-magyar összecsapások pedig elmérgesítették a helyzetet.45 A Magyar Királyság északkeleti részén induló felkelés hadműveletei 1703 őszén érték el Pest-Pilis-Solt megye területét, s miközben egyik céljuk az ország nyugati feléhez vezető átkelés biztosítása, a Duna vonalának megszerzése volt, a kuruc csapatok korán beleütköztek a császári oldalon küzdő rácok ellenállásába. II. Rákóczi Ferenc már augusztusban próbálkozott a szerbek megnyerésével. Gróf Bercsényi Miklós kuruc főgenerális szeptemberben pátenssel fordult a „rác nemzethez”, decemberben pedig külön a szentendreieknél is próbálkozott, de ekkor a Rákóczi kegyeiről biztosító levelet vivő kapitány nem jutott át hozzájuk a frontvonalon, ahol „mind a Dunán levő réveket, s mind a Szent Endrei kapukat” a német ellenség őrizte.46 Egy évvel később, 1704 novemberében, Érsekújvár elfoglalása után Bercsényi ismét kísérletet tett a megnyerésükre. A „Szent Endrei, és azok által körül belöl lévő Ráczságnak” írt levelében arra szólította fel a fegyverbefoghatókat, hogy álljanak Rákóczi zsoldjába és jelentkezzenek az Érsekújvárnál tartózkodó Bottyán János hadvezérnél. A levél kitért az előzőleg kibocsátott pátensekre és konfliktusokra, közvetítette Rákóczi „utolsó kegyes hajlandóságát”: átállás esetére a megbocsátás ígéretét.47 Bár a Pilis nagyrészt Habsburg ellenőrzés alatt maradt, a Duna jobb partjának lakosságát is nyugtalanították a kurucok portyái, 1705 nyarán Bottyán katonái Buda határában ütöttek rajta a békés lakosságon.48 Ősszel, a Kecskemét magasságában, Soltnál a Dunán átkelni készülő Bottyán János állítása szerint - csapatainak bácskai támadása miatt — még Szentendréről is menekültek lakosok.49 Mindazonáltal a dunántúli hadjárat után, 1706 februárjában ugyanő arról tudósította Rákóczit, hogy a rácok közül Pomázról, Szentendréről, Kalászról is jöttek néhányan a táborába, és további személyek csatlakozását remélte attól, hogy egy szigetvári kapitányuk átállt mellé, mégpedig az iménti he-43 Kontrasztként lásd Kecskemét fejlődését a 16—17. században: Iványosi-Szabó 2010. Ezekben az években még az egykori szabad királyi városok - köztük Óbuda - is a régi címek visszaszerzésével küszködtek. Ennek kapcsán lásd: Kenyeres 2011; L. Gál 1990: 24—26. 44 PML, V.302.e, No. 5 (1708); PML, V.302.e, No. 12 (1710); PML, V.302.e, No. 16 (1738). 45 Benda 1980; R. Várkonyi 2007; Darkó 2011; Gulyás 2013. 46 Rákóczi 1703 augusztusi pátense a hajdúszabadságra és kedvezményekre vonatkozó ígéretet a kiirtás fenyegetésével kombinálta (Bánkúti 2005: 34-35). Szentendre megközelíthetetlensége: Bánkúti (szerk.) 1996:1. 95-96. 47 A szentendreiek levéltára megőrizte I. Lipót 1690. áprilisi kiáltványának és augusztusi privilégiumának magyar nyelvű fordítását - ezekkel veszi kezdetét az általuk legfontosabbnak ítélt iratok sorozata -, de a Rákóczi-féle alternatíva emlékeként ugyanott megtalálható Bercsényi Miklós 1704. november 22-én hozzájuk intézett levele is (PML, V.302.e, No. 4). Bercsényi levelére: Dóka 1981: 16. Kiadva: Dóka 1981: 132-133 (elírt, 1707-es dátummal); Bánkúti (szerk.) 1996:1.141-142. 48 Géra 2014b: 130-131. 49 Bottyán János 1705. október 31-én Kecskeméten írt levelében tudósított a Dunántúlra való átkelésének előkészületeiről és bácskai támadásairól, ezek összefüggésében az ottani lakosság meneküléséről, s ehhez amolyan ráadásként fűzte hozzá, hogy „még az ráckevi szigetségből és Szent- Endre, Pomáz és Kálóz tájárúi, úgy az Tabánból is mind az víz hátán s mind szárazon szaladnak Eszék felé alá.” Thaly (szerk.) 1883: 264. Idézi: Kosáry 1965: 56. A Pilis császári kézen lévő nagyobb részére: Kosáry 1965: 57. 149
