Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Ábrahám Barna: Nyelvek, hitek, ítéletek: Szentendre etnikai képe a 19-20 század fordulóján
Szentendre etnikai képe a 19-20. század fordulóján (a görögkeleti intézmény kivételezett helyzetét), egyáltalán a szentendrei egyházközségek és papjaik politizálását, amivel szemben a „szerbpárt”is felvette a kesztyűt. A szembenállás egyértelműen politikai hátterét jelzi, hogy a különböző magyar és szerb személyiségek más téren, például lapszerkesztésben (Szentendre) vagy a Városfejlesztő Egyesület munkájában együtt tudtak működni, a közéletben részt nem vevő lakosok mindennapi érintkezését pedig inkább jellemezte az utca többnyelvűsége vagy - legalábbis az azonos felekezetűeknél - a szaporodó vegyesházasságok. Hogyan csapódott le a külvilág szellemisége Szentendre közéletében? A Szent-Endre és vidéke című helyi lap amellett, hogy szorgalmasan beszámolt az aktuális szerb rendezvényekről, harsányan zászlajára tűzte a magyarosítás parancsát. A szerkesztő, ezúttal a nevét is odanyomtatva előbb leszögezte, hogy a beköszöntött új évszázad jelszava, egyben történelmünk fő vágya, „hogy magyarokká legyünk!”.161 Majd emlékeztetett arra, hogy a pomázi járás jegyzőinek 1900. januári gyűlése ráirányította a figyelmet a magyar nyelv környékbeli sanyarú helyzetére, arra a vélelmezett felháborító tényre, hogy „az ország szívének tőszomszédságában” néhol csak megtűrik azt. A gyűlés erre határozatba foglalta, hogy a községekben a hirdetések, azaz a dobolás elsősorban magyarul történjék, a kisbíró kötelezően tudjon magyarul, a cégtáblákon magyarul is ott legyen a felirat, az elöljáróságok magyar lapot is járassanak, és más ehhez hasonló intézkedések foganatosítását rendelte el. A szerkesztő szerint mindebből „egy szemernyi sem valósult meg”, ahhoz láthatólag egy újabb évszázadra lesz szükség.162 Arra, hogy országos, sőt birodalmi kérdéseket hogyan lehetett helyi konfliktusként tálalni, jó példa egy helyi úr újságbeli kipellengérezése, aki „már több ízben keltett föltűnést ízléstelen, magyarsértő osztrák himnuszával”, a vendégek megbotránkozására a Duna parti kávéházban több ízben elhúzatta a Gotterhaltét, azt „a nótát, melyet mi, magyarok gyűlölünk”.163 A lap szerint, ha az illető nem csak tréfált és nem gyengeelméjű, akkor menjen oda, ahol rajonganak ezért a dalért, „itt nem tűrjük, [és] elégtételt szoktunk érte venni” az ilyesmiért. Az új évszázad küszöbén a nem magyarokkal (értsd: minden más nemzetiséggel) szemben igen elfogult fővárosi Magyar Szó durván megtámadta a szentendrei szerbeket is.164 Arra példaként, hogy a nemzetiségek úgymond nyíltan és alattomban tüntettek és izgattak a magyar állameszme ellen, a következőket hozta fel: „Szent-Endrén például, a főváros tőszomszédságában lakik egy csomó vadrác, aki nem ismeri a magyar nyelvet, nem ismeri Magyarországot, sőt nem ismeri a magyar királyt sem, mert a magyar királyt következetesen csak császár-nak nevezi. A szentendrei rácoknak Sándor szerb király a királyuk. Ha őróla van szó, pedig sokszor van, sohasem nevezik másként, csak úgy - »A mi királyunk«.” A cikk szerint a polgármester kifelé mutatott magyarsága igen kevéssé volt megbízható, „[hiszen] családja egyike a legmerevebb szerb érzelműeknek, és társadalmi úton folyton tüntet és izgat a magyarság ellen; éppúgy, mint más szent-endrei úrnők és urak is, akik sohasem mulasztják el az alkalmat, ha tüntethetnek Magyarország ellen.” Az újságíró idézte egy közös hadseregbeli (nyilván szerb) őrnagy állítólagos előző évi kirohanását, miszerint „hogy mernek itt magyarul beszélni? Hát hol vagyunk mi?”. Ennél súlyosabb vád volt azonban, hogy az említett budapesti Szloga (Sloga) dalkör hajóját díszítő szerb zászlóözönben szinte elveszett a kötelezően kint levő magyar lobogó. „Képzelhető, hogy ha a néma zászlókkal így tudnak tüntetni a magyar trikolór ellen, milyen gyalázkodásokat követtek el a Szloga tagjai élőszóval a mulatságon!” A cikk azt sugallta, hogy a szerbek a város egyedüli urai: „A Szent-Endrén lakó magyar intelligencia valósággal elkülönítve kénytelen élni a szerbektől, akik nem akarnak a magyarokkal megférni, egyeseket valósággal üldöznek azért, mert magyarságukat hangoztatják.” Dunaparl. 80. kép Képeslap a szentendrei Dunapartról és a hajókikötőről 20. század eleje (FEMÚZ, TD 78.31.44/1) 161 Czobor Hugó: Hazafias felbuzdulás. Szent-Endre és vidéke, 1900. július 8., 1. 162 Czobor Hugó: Hazafias felbuzdulás. Szent-Endre és vidéke, 1900. július 8., 1-2. 163 (n.n.): Gotterhalte. Szentendre és vidéke hírlapja, 1903. szeptember 27., 2. 164 (n.n.): Szent-endrei állapotok. Sándor, a „mi” királyunk. Szerb hittérítés 100 koronával. Magyar Szó, 1900. július 31., 8-9. 123
