Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
IV. Várak, villák - Hegyi Dóra: Tátika és Rezi várának reneszánsz kőfaragványai
Hegyi Dóra: Tátika és Rezi várának reneszánsz kőfaragványai néző nagy emeleti ablaknyílások.99 Ezek a nyílások figyelhetőek meg Petrich András 1820 körül készült színezett litográfiáján,100 valamint Szerelmey Miklós rajzán is.101 Ezek minden valószínűség szerint nagy reneszánsz keresztosztós ablakok kiszakadt helyei lehettek (5. kép)}02 Ennek további bizonyítéka az előkerült öt darab ablakosztó töredéke is (1. tábla 6-10). Egy 1890 körül készült képeslap tanúsága szerint ezt követően az északi palota teljes emeleti felépítménye leomlott, maga alá temetve és részben beomlasztva a földszint dongaboltozatait.103 104 így tehát meglévő nyílások hiányában és a töredékek kis száma miatt elméleti, rajzi rekonstrukcióra nem vállalkoztam. Rezi A Rezi várából származó hét darab szárkő és két darab párkánytöredék alapján egy ajtó- és egy ablakkeretet lehetett elkülöníteni. Egy kivétellel mindegyik a vár délnyugati kaputornyától északra, az udvaron feltárt ciszternából került elő (2. tábla 2-10). Az RÍ. számú lábazati szárkőtöredéket viszont a délkeleti kaputorony udvar felőli bejáratánál, eredeti helyzetben találták meg a feltárás során. Ebben az esetben ugyan az ajtó magasságát nem ismerjük, de szélességét igen. így rekonstrukciója megrajzolható volt. Az erdélyi Egeres kastélyának említett ajtókerete alapján egy másik változata is elképzelhető, a szárkövek mindkét végét félrozetta díszíti és a szemöldökkő ezektől függetlenül másfajta tagozattal zárja le a nyílást (3. tábla).m A többi töredék esetében csak annyi valószínűsíthető, hogy egykor a kaputorony nyílásaihoz tartozhattak, hiszen ennek közvetlen közelében kerültek elő. Az R3—8. számú töredékek az azonos méret és profil alapján egy ablakkerethez tartoztak. Mivel keresztosztó töredéke nem került elő, így nagy valószínűséggel a már említett devecseri ablakkerethez hasonlóan egykor ez is osztás nélküli keret lehetett (4. tábla). Sajnos a délkeleti kaputorony északi, udvarra néző ajtónyílásán kívül egyetlen más nyílás sem maradt meg a várban, így további rekonstrukcióra nem volt lehetőségem. A kőfaragványok datálásának kérdése Tátika és Rezi kő kereteinek korhatározásához a profilok formai vizsgálata nem elég, mert a kőkeretek profilja önmagában nem korjelző, gyakran ugyanazt a profilt több évtizeden, fél évszázadon át is alkalmazták.105 A Balaton vidékén legkorábban a 16. század első negyedében jelennek meg a reneszánsz építészeti részletek, de alkalmazásukra még a 16. század közepén is van példa.106 Az analógiák felkutatása mellett mindenképpen célszerű a várakra és 15—16. századi birtokosaikra vonatkozó írott adatokat is áttekinteni. Mfejezett építkezésekre vonatkozó közvetlen írott források hiányában alapvetően azt érdemes megvizsgálni, hogy ki vagy kik azok a várbirtokos személyek, akik pozíciójuk és kapcsolataik révén kiemelkedtek az átlagos megyei előkelők köréből és megjelölhetők, mint lehetséges reneszánsz építtetők. így természetesen az építkezés időpontja ugyan nem adható meg pontosan, de legalább arra időszakra lehetne szűkíteni azok időtartamát, amikor a nevezett személyek a várakat birtokolták.107 Tátika Mint láttuk a történeti adatok áttekintésénél, a Gersei Pető-család a 15. század második negyedében vette birtokba Tátika és Rezi várát is. A családtagok közül két személyt kell kiemelni a 15—16. század fordulójáról, Gersei Pető László fiát, Miklóst, valamint László testvérének, Pető Péternek fiát, Jánost.108 Miklós működéséről 1457-től halálig, 1501-ig tudunk, míg János az 1490-es években emelkedett egyre magasabb pozícióba és haláláig 1521-ig hallunk róla a forrásokban. 99 Dénes-Nováki 2013: 9. 100 Bozóki-Nagy 2005: 5. 101 Somogyi 2013: 55. 102 Bozóki-Nagy 2005: 7. 103 Bozóki-Nagy 2005: 7. 104 Kovács 2006: 87. 105 László 2008:109. 106 A Balaton-felvidék reneszánsz építészetéről részletesen: Koppány 1984; Hegyi—Koppány—Rainer 2013; Hegyi 2014. 107 Engel 2001: Nádasd nem: 3. tábla: Pető (gersei). 108 Engel 2001: Nádasd nem: 3. tábla: Pető (gersei). 299