Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
IV. Várak, villák - Szörényi Gábor András: Késő középkori fa-földszerkezetes külső védművek a sajónémeti vár ásatási eredményeinek tükrében
Szörényi Gábor András: Késő középkori fa-földszerkezetes külső védművek a sajónémeti vár ásatási eredményeinek tükrében 2013-ban ismét lehetőségünk volt néhány napot az elővédműben ásni (2. tábla 2). Folytattuk a 2012-es körnegyed alakú szelvény kibővítését, ahol a korábban azonosított két cölöpsor és a belső alapozási árok további részleteit meg is találtuk. Az utóbbi árok aljában kerek, sekély lemélyüléseket figyeltünk meg, melyek az ide behelyezett cölöpök nyomai voltak, a cölöpök közét pedig a kiásott árok saját anyagával döngölték vissza. Ezen a kutatási felületen bukkantunk egy, a vár pusztulásához köthető beásásra is, ami „centire pontosan” ráfedett az említett homokkőbe vájt árokra - nyilván az akkor még itt lévő faanyag/gerendák kiszedése miatt. Egy másik, újonnan nyitott — a védmű déli oldalát átvágó - kutatóárokban szintén találtunk olyan beásást, mely az ott álló cölöpök kibányászását célozta. Szerencsénkre ezen beásások közelítő dátumát is meghatározhattuk, két darab 1465-ös Mátyás-dénár segítségével. Mivel az írásos források 1460- ra teszik a vár ostromát és felhagyását,13 talán nem tévedünk, ha az érmék és a beásások rétegtani viszonya alapján a következő évekre tesszük azt az időszakot, amikor talán egyszerűen szétbontották a faszerkezeteket és nyersanyagként elszállították. Az imént említett, a védmű déli oldalát vizsgáló kutatóárokban megtaláltuk a körnegyed alakú szelvényben és annak kibővítésében már észlelt, a homokkőbe vájt árokszakasz folytatását. Itt azonban az altalaj váltása révén már nem a puha sziklába vésték bele, hanem a sárgás agyagos-homokos altalajba ásták. Benne 40 cm-enként egy-egy cölöplyukat észleltünk, melyek közét a cölöpárokban igen keményen visszadöngölték az árok saját kitermelt anyagával. Ez bizonyosan egy egysoros palánkra enged következtetni, mely egy 8-8,5 m-es átmérőjű, közel kerekded védett zónát jelölt ki, így el kellett vetni azt a korábbi elképzelést, hogy egy többszintes toronyszerű épületalapozásra leltünk. Ez a belső védett mag inkább egy zárt udvart alkotott. Benne esetleg egy kisebb építmény még elférhetett, ami a védők számára nyújthatott szállást, illetve fedezéket az időjárás viszontagságai ellen. További meglepetéssel is szolgált ez a szondaárok, ugyanis hiányoztak a cölöpárokkal párhuzamos dupla cölöpsor lyukai. Azontúl, hogy itt megszűnik ez a fajta palánkszerkezet, még a védmű dombjának lejtése is megváltozik. Míg a dupla cölöplyukas oldal előtt kimondottan meredek a domb palástja, addig itt, a déli oldalon jóval lankásabb a felszín kialakítása. A lejtős oldalak egyértelműen emberi beavatkozás eredményeként születtek - lefaragták őket, de a déli és keleti védműrészleteken látszik, hogy nem bajlódtak mesterséges lejtéssel, meghagyták a természetes formát. Összegezve eddigi ismereteinket, megállapítottuk, hogy egy belső, egysoros, sűrű cölöpkiosztású palánkfal alkotta az elővédmű alapvédelmét. Ez a fal kerekded, kissé ovális formában övezte a domb legmagasabb zónáját, de félkörívben, 1,5-2,5 m távolságban tőle egy további palánkszerkezettel is övezték, megerősítették. Míg az előbbi egy fonott falú faszerkezet lehetett, addig az utóbbi egy dupla oszlopszerkezetes rendszerre utal, amelynek külső oldalát fonással, illetve feltételezhetően deszkaborítással fedték be. A két különböző jellegű falstruktúra közti terület egészét végül földdel töltötték ki. Emellett a védmű ezen oldalát látható módon jóval meredekebbre visszafaragták, ami alatt egy mély árkot is vájtak. A mély árok külső oldalán 2013-ban is nyitottunk egy kis felületű szondát, de érdemleges adatot nem nyertünk, pontosabban megállapítottuk, hogy nincs nyoma annak, hogy a mély árok külső oldalán futott volna valamiféle külső kerítés - mint ahogy ezt a korábbi, 2012-es ásatások után készített rekonstrukción feltételeztük. Ez tehát egy egyszerű árok volt, amin kívül további mesterséges védelmi elem nem helyezkedett el. Az ároknak az erősség pusztulását követő betöltését hasonló keménységű, állagú és szerkezetű föld alkotta, mint a kettős cölöpsor belső oldalán megfigyelt réteg. Úgy tűnik, hogy a vár felhagyását követően a palánkfalat szisztematikusan széthordták. Miután kiemelték a földből a gerendákat, megindult a földfeltöltés erodálódása. Természetszerűen a meredekebb irányba folyt ki a föld zöme, ezzel majdnem teljesen feltöltve a külső árok mélyedését. Ugyanakkor a belső oldalra is jutott a kitöltésből, sőt miután kihúzták a cölöpöket a földből, idővel ez a réteg betakarta a cölöplyukak egy részét is. A feltárások során a kettős palánkfal valamennyi belső lyukát csak eme feltöltési/eróziós réteg eltávolítását követően találtuk meg. A külső lyuksort már nem fedte pusztulási réteg, ennek magyarázata, hogy itt a domb lejtése már olyan meredek, hogy onnan nyilván lemosódott a kiömlő földtömeg. Az eróziós rétegekből, illetve betöltésből viszonylag sok kelta kerámiatöredék került elő, ami bizonyítja, hogy egy őskori teleprészlet elplanírozásából származik a fa-földszerkezetű védmű földfeltöltése. 13 MNL OL, DL 81396; Bonfini 1995: 727. 280
