Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)

II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei

Körmendi Tamás: A Gertrud királyné elleni merénylet körülményei

A téma forrásbázisa

Gertrud királyné meggyilkolásáról korszakunk általános forrásadottságaihoz mérten viszonylag szép számú hazai tudósítás maradt fenn: az Árpád-kori magyar történelem legjelentősebb elbeszélő kútfőjének számító 14. századi Krónikakompozíció 174. fejezete mellett a merénylők megbüntetését említő összesen hat oklevél alkotja témánk hazai keletkezésű forrásainak korpuszát. Látni fogjuk azonban, hogy ezek értelmezése többnyire erősen problematikus.

A többször átdolgozott Krónikakompozíció bonyodalmas keletkezéstörténetének minden részletét valószínűleg sohasem fogja tudni megnyugtatóan tisztázni a kutatás: egyebek mellett azzal kapcsolatban sem látunk tisztán, hogy a Gertrúd elleni merényletről szóló híradás mikor kerülhetett kútfőnk anyagába. A királynégyilkosságot eleve hibás, 1212-i évszámmal tárgyaló szövegrészlet szerint Gertrúd segítséget nyújtott egy meg nem nevezett fivérének az egyik magyar előkelő, a szövegben a Bor (vagyis a Bárkalán) nemzetség tagjaként említett Bánk feleségének megbecstelenítésében, a férj pedig bosszúból megölte a királynét.6 Noha véleményem szerint nem zárhatjuk ki, hogy a Krónikakompozíció anyagába nem sokkal a merényletet követően (talán egy II. András uralkodása alatt végrehajtott átszerkesztés során) bekerült valamilyen formában Gertrúd halálhíre, igen valószínűnek tűnik, hogy ez a korai tudósítás tartalmilag erősen különbözött a 174. fejezet részeként végül ránk maradt kései változattól.7 Amíg ugyanis II. András személyében a meggyilkolt királyné férje, majd IV. Béla személyében a fia ült a magyar trónon, addig aligha szerepelhetett volna az udvari történetírás jellegzetes képviselőjének tekinthető krónikában olyan részlet, amely Gertrúdot kerítőnői tevékenységgel vádolja, halálát pedig jogos bosszú következményeként tünteti fel.8 Valószínűleg egyébként V. István (1270-1272) és IV. László (1272-1290) uralkodása alatt sem lett volna célszerű az udvari krónikásnak a merénylet történetét ekképpen ábrázolnia, hiszen ezek a királyok szintén Gertrúd leszármazottai voltak. Ügy gondolom tehát, hogy a Krónikakompozíció anyagába csak 1270 után (sőt valószínűleg 1290-nél is később) dolgozhatták bele a 174. krónikafejezet meghatározó tartalmi elemeit9 - méghozzá valószínűleg egy külhoni forrásunk, az Osztrák Ritmusos Krónika tudósítását is hasznosítva.10 Mivel pedig ez utóbbi kútfőnk értesülései helyenként torznak vagy éppen alaptalannak tűnnek,11 a 14. századi Krónikakompozíció amúgy is évszámtévesztéssel terhelt híradásának már csak filológiai megfontolásokból sem tulajdoníthatunk komoly hitelt.12

Témánk okleveles forrásbázisát elsősorban azok az iratok alkotják, amelyek az összeesküvőktől elkobzott birtokok további sorsát dokumentálják, így elsősorban a merényletet követő megtorlásról (és közvetve a bűnösök személyéről) tartalmaznak adatokat. Hiteles oklevelekről lévén szó, tanúságuk első ránézésre perdöntőnek tűnik. Ennek ellenére magam lehetségesnek gondolom, hogy némelyikük koholtnak tűnő vádak alapján olyan személyeket (például Bánk egykori nádort) is a bűnösök közé sorol, akik valójában ártatlanok voltak. Okleveles forrásaink értelmezése tehát szintén nem problémamentes.

Hazai forrásaink alapján tehát igencsak hiányos képet alkothatnánk Gertrúd halálának körülményeiről. Nagy szerencsénk, hogy a királyné meggyilkolása szinte az egész korabeli Európában jelentős visszhangot keltett. Ha csupán a reneszánsz előtti időkben (vagyis a szó klasszikus értelmében vett középkorban) keletkezett szövegeket tekintjük is, mintegy öt tucatnyi elbeszélő forrásban találhatunk híradást a merényletről vagy legalább a királyné halálának tényéről. A témánkhoz vonható középkori kútfők között egyaránt akad angol, orosz vagy éppen itáliai területen keletkezett feljegyzés, és ez egyértelműen mutatja, hogy Gertrúd megöletése szenzációszámba ment a 13. század elején. Külhoni kútfőinknek nagyjából a fele csupán a gyilkosság tényét említi minden további részlet nélkül: ezeket természetesen nem tudjuk felhasználni a merénylet körülményeinek vizsgálata során. A fennmaradó 28 külhoni elbeszélő forrás bővebb beszámolót is tartalmaz, ám ezek értelmezését megint csak megnehezíti, hogy sokszor egymással szögesen ellentétes szüzséket ábrázolnak, máskor pedig éppenséggel egymás adatait ismétlik. Annak érdekében tehát, hogy valamelyest tisztábban láthassunk a ránk maradt beszámolók forrásértékével kapcsolatban, ahhoz mindenekelőtt kútfőink filológiai kapcsolatrendszerét kellett tisztázni. Veszprémy László eredményeit13 is hasznosítva magam a következő tradíciókat különítettem el a Gertrúd elleni merényletről beszámoló elbeszélő források korpuszán belül:14

6 Chronici Hungarici compositio saeculi XIV(ed. Alexander Domanovszky): SRH I. 464-465.

7 Mályusz-Kristó 1987: II/l. 481; Körmendi 2009b: 197-202.

8 Körmendi 2009b: 197.

9 Hangsúlyozottan csak a tartalmi elemekkel kapcsolatban tekintem terminus post quem-ntV. 1270-et (illetve 1290-et), a 174. krónikafejezet ránk maradt szövegének stiláris megformálása ugyanis Horváth János eredményei szerint 14. századi munka (Horváth 1954: 256).

10 Körmendi 2009b: 202-205.

11 Körmendi 2009a: 180,185.

12 VÖ. Mályusz 1966: 739-740; Horváth 1971: 328-329; Mályusz-Kristó 1987: II/2. 63.

13 Veszprémy 1994: 82-83.

14 Bővebben: Körmendi 2009a.

96