Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
IV. - Réthelyi Orsolya: Gertrúd királyné és Szent Erzsébet a Németalföldön. Az Árpád-ház a Croy család reprezentációjában
ban ennek propagandisztikus, irodalmi és művészeti megnyilvánulásait elősegítse. Feltűnő, hogy Lipsius a családfa bizonytalanságait vallási értékek mentén értelmezi, és a legendás Marcust Szent Erzsébet unokaöccseként állítja be. Ugyanakkor a Lipsiussal nagyjából egy időben alkotó Bye a világi előnyök mentén látszik a fehér foltokat eltüntetni, ezért III. András elűzött bátyjaként utal a család ősére, vagyis a magyar korona jogos örökösének teszi meg. Ez a két hagyomány egymás mellett élt, így a Croy család mindkettő reprezentációs előnyeit élvezhette. A fentiek fényében a Croy család tehát több szálon fonódik össze az Árpád-háziakkal, Szent Erzsébettel és egyes magyarországi témákkal. További példákat lehetne még sorolni, amelyekben a Croy-ok magyarországi kapcsolatai - bár az eddig említetteknél kevésbé explicit módon ám -, az itt tárgyalt adatok ismeretében eléggé hangsúlyosan vannak bemutatva. Például annak a Buda 1686-os visszafoglalása alkalmából írt holland nyelvű színdarabnak az esetében, ahol az események egyik főszereplőjeként Charles Eugene de Croy jelenik meg, aki Lotharingiai Károly hadtestében táborszernagy és tüzérségi tábornok volt, illetve gróf Ernst Rüdiger von Starhemberg tábornagy helyetteseként, később, 1692- ben tábornagy és magyarországi főhadparancsok lett.36 Charles Eugene annak a Philippe de Croy-Roeulx-nak a fia, aki számára Lipót császár 1664-es oklevele erősítette meg a magyar származását. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a színdarab szerzője kifinomult irodalmi játékot játszik a „korona” és a „magyar királyság” szavakkal, amelyek az olvasó akár úgy is értelmezhet, hogy azok a Croy herceg tulajdonát képezik, de ő - jogos tulajdonosuknak - a császárnak ajánlja fel őket.37 A Croy család generációkon keresztül, de legalábbis a 15. századtól a 17. század második feléig nagy jelentőséget tulajdonított a magyar Árpád-házi királyoktól való leszármazás hagyományának. Egyrészt arra törekedett, hogy ezt a „tényt” a Habsburg uralkodókkal elismertesse, másrészt különböző műfajú írásokon és képzőművészeti alkotásokon keresztül igyekezett a leszármazás toposzát a köztudatba átvinni. Alapvetően három funkcióját tudjuk elkülöníteni annak, hogy a Croy család hogyan használta fel a magyar leszármazás témáját. Ennek a toposznak a használata egyrészt a dinasztikus reprezentáció terén jelentett előnyöket. A család hatalmának kiépítése során a királyi, pontosabban az Árpád-házi leszármazás hangoztatása a szentekben bővelkedő dinasztia erejét és autoritását kölcsönözte a Croy-oknak ráadásul a - Szent Erzsébeten és Zsófián keresztül szintén Árpád-házi felmenőkkel büszkélkedő - brabanti hercegekkel való rokonságot is erősítette. Ugyanakkor politikailag előnyös volt a német és a francia hatalmak határán egy olyan, ezektől teljesen független dinasztiával való rokonságot hangsúlyozni, amely földrajzilag eléggé messze feküdt és közvetlenül nem volt érdekelt az ottani hatalmi harcokban. Ez mozgásteret adhatott a burgundi, illetve később a Habsburg uralkodók körül kialakuló politikai játszmákban. További kutatást igényel ugyanakkor annak eldöntése, hogy vajon a Habsburg császárok számára miért lehetett előnyös a Croy család Árpád-házi leszármazásának a megerősítése. Míg Miksa esetében esetleg elképzelhető, hogy 1486-ban ezt a dinasztikus kártyát fel akarta használni és valamilyen módon Mátyás király ellen, a saját politikai terveiben akarta hasznát venni a Croy leszármazási mondának. A harmadik Réthelyi Orsolya: Gertrúd királyné és Szent Erzsébet a Németalföldön - Az Arpád-ház a Croy család reprezentációjában 36 [Meulen] 1687. Lásd a témára még: Réthelyi 2014b. Charles Eugene de Croy herceg Bécs 1683-as és Belgrád 1690-es ostromában egyaránt részt vett, érdemeiért kinevezték császári vezértábornagynak (kaiserliche Generalfeldmarschall). A karlócai béke (1699) után Nagy Péter orosz cár szolgálatába lépett. Croy tábornok vezetése alatt szenvedett megsemmisítő vereséget az orosz hadsereg a svédek ellen a navrai csatában (1700). Életét svéd hadifogságban végezte Tallinnban. Bánlaky 2001; Bushkovitch 2001: 225-226. 37 Réthelyi 2014a. rv. B.pl.H. 12. kép Reinier Vinkeles - Cornells Bogerts: Filips III de Croy, Aarschot hercegét ábrázoló metszet a hallei kegyszobrot ábrázoló érmével. (RMA, Inv. Nr. RP-P-OB-62.448) 240
