Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
IV. - Réthelyi Orsolya: Gertrúd királyné és Szent Erzsébet a Németalföldön. Az Árpád-ház a Croy család reprezentációjában
Matildának (±1200-1267). Matilda a három szobrot még a halála előtt kegyes ajándékként a haarlemi karmelita kolostornak, ’s-Gravezande plébániatemplomának és - a ma Belgiumban lévő - Halle városának juttatott 1267-ben. A négy csodatevő kegytárgy tisztelete a 14. század elején, illetve közepén kimutatható, a nevezett intézmények fontos Szűz Mária zarándokhelyként működtek. A dél-németalföldi, ma Belgium területén levő templomokban őrzött szobrok megmaradtak és máig csodatevő kegytárgyként tisztelik őket. A hallei Szent Márton-bazilikában, illetve a Vilvoorde városában az Onze-Lieve-Vrouw-Van-Troost [Vigasztaló Szűzanya] karmelita kolostortemplomban őrzött Mária-szobrok ma is láthatóak. A karmelita kolostorban a falon az ajándékozást, egy Szent Erzsébetet is ábrázoló tábla örökíti meg. Az észak-németalföldi kegyszobrok kultusza még a 16. század folyamán is igen erős volt, nagyjából az 1700-as évekig mutatható ki. Ekkor az úgynevezett Nyolcvanéves Háború (1568-1648), illetve az Egyesült Holland Köztársaság túlnyomóan protestáns vallásgyakorlata vetett véget ennek, aminek következtében a szobrok eltűntek.11 12 Mind a négy kegyszobor kultusza tehát Árpád-házi Szent Erzsébethez kötődik, ám történetükben érdekes módon a Croy család is szerepet játszott. A picardiai Croy család hatalmának megalapozói Jean I de Croy (1365-1415) és fia, Antoine I (le Grande) de Croy (1385-1475) voltak, akik a burgundi hercegek szolgálatában a 15. századi politika kiemelkedő alakjaivá váltak. A család számos tagja töltött be fontos politikai és egyházi funkciót, és 1500 körül már a burgundi Németalföld legfontosabb családjai közé tartoztak. Guillaume II de Croy (1458-1521), a későbbi V. Károly császár nevelőjeként és bizalmasaként meghatározó szerepet játszott a burgundi hercegek örökségének továbbadásában a fiatal uralkodó számára (2. kép). A császár érdemei elismeréseképpen Guillaume Brabant tartományban lévő birtokait összevonva előbb őrgrófsággá, 1534- ben pedig hercegséggé emelte. Guillaume örököse, Filip II. Croy ettől kezdve az Aarschot hercege címet viselte. A Nyolcvanéves Háborúban a család többsége a Habsburg oldalt támogatva kitartott a katolicizmus mellett. Sajnos még nem tudunk eleget a Croy család késő középkori, magyar leszármazásról szóló toposzáról/legendájáról, mert még senki sem tanulmányozta ilyen szempontból szisztematikusan a témát, például a Jean Scohier fent említett művében hivatkozott 14. századi németalföldi krónikákat. Az általunk ismert ilyen típusú legkorábbi források a 15. századból származnak. Ezek közül a legjelentősebb I. Miksa német-római császár 1486-os oklevele, amelyben a Chimay hercege címet adományozza Charles de Croynak (1455—1527). Ennek szövege a Croy nemzetségre, mint a magyar királyok valóságos és törvényes ivadékaira hivatkozik (ex illustribus de Croy descendentibus, ex vera et legitima progenie seu origine Regum Hungáriáé)}2 Ez az oklevél komoly jelentőséggel bírt a család számára, amit az a tény is jól mutat, hogy Jean Scohier teljes egészében bemásolta azt a száz évvel későbbi genealógiájába (3. kép). Ez azonban nem az egyetlen Habsburg császári „megerősítése” a Croy család királyi gyökereinek. Hasonlóképpen hangsúlyozta a magyar királyi ősöket Miksa császár 1510-es, Jean de Croy (1436-1516) Cambrai püspöke számára kiállított oklevelében, amelyben a területet (Cambrai et le Cambrésis) hercegséggé tette, Cambrai püspöke pedig ettől kezdve birodalmi választófejedelem (Reichsfiirst) volt. A sor II. Rudolf császárral foly-Réthelyi Orsolya: Gertrud királyné és Szent Erzsébet a Németalföldön - Az Árpád-ház a Croy család reprezentációjában >.л,ч i к .!< U 'I •'« 2. kép Ismeretlen művész: Guillaume de Croy (1458-1521), seigneur de Chiévres egészalakos portréja, с. 1606. (JMDB) 11 Kronenburg 1902-1914: IV. 33-34,41, 42,154—156; VI. 41—51. Lásd még a Meertens Intézet digitális adatbázisát (http://www.meertens.knaw. nl/bedevaart/): Gravenzande, 0. L. Vrouw; Haarlem, 0. L. Vrouvu (van de Carmel). 12 Az oklevél kiadása: Foppens 1723-1748:1. 232-233. 233
