Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Klaniczay Gábor: A királyné mint bűnbak, mártír és szent a középkori Európában
Klaniczay Gábor A királyné, mint bűnbak, mártír és szent a középkori Európában Caesarius von Heisterbach, Árpád-házi Szent Erzsébet egyik legkorábbi legendájának ciszterci szerzője Erzsébet életszentségének legfőbb rokoni forrását édesanyjában, az 1213-ban „ártatlanul” meggyilkolt Merániai Gertrúdban kereste: „így pedig a boldog királyné kínszenvedése mártíromságba fordult. Erről, ártatlan élete érdemei révén is, tanúskodnak azok a csodák, amelyek a meggyilkoltatásának helyszínén történtek a beszámolók szerint, íme, ilyen nemes és ilyen istenfélő nemzetségből származott a boldog Erzsébet! Miközben az anyai testtől nemességet kapott, nem csoda, hogyha anyja leikéből, mint a kegyesség forrásából, anyja érdemeinek és értékeinek támogatásával, szentséget meríthetett. A lányok, miként a küllemükben, úgy erkölcseikben is mindig anyjukra ütnek, és így az erényes nőktől erényesek, a romlottaktól pedig romlottak születnek.”1 Láthatjuk: Szent Erzsébet anyját, a 13. század eleji Magyar Királyság egyik legfőbb bűnbakját, az 1213-ban rátörő főnemesek által lemészárolt Gertrúd királynét Caesarius mártírként és egyúttal szentként próbálja ábrázolni. Bár az Erzsébet-hagiográfiában ez a prepozíció nemigen talált visszhangra, jelen összefüggésben ez a kombináció jelöli ki a vizsgálódásom irányát. Merániai Gertrúd történetében általános és egyedi jellemzők keveredtek, és a konkrét sérelmek mellett a királynékra vonatkozó általános előítéletek is jelentős kihatással voltak arra, hogy a királyné körüli konfliktusok gyilkossághoz vezettek. Mintegy tizenöt éve Bak János egy szellemes cikkben2 mutatta be, hogy a középkori magyar történelem folyamán jó néhány királyné került a bűnbak korántsem hízelgő pozíciójába. A sort Géza fejedelem felesége, Sarolt nyitja, akiről Thietmar von Merseburg jegyezte fel, hogy „sokat ivott, úgy lovagolt, akár egy miles, és egyszer még embert is ölt,”3 és az utolsó középkori magyar királyné, Habsburg Mária zárja, akit udvari intrikával, a protestantizmus, valamint a délnémet Fugger-ház túlzott pártfogolásával vádoltak.4 Még I. (Szent) István felesége, a sokak által majdhogynem szentként tisztelt (és manapság valóban szentté avatásra jelölt) Gizella királyné sem kerülhette el, hogy a krónikák gonosz intrikákkal ne vádolják. Amikor - a krónika szerzője szerint - tudomást szerzett arról, hogy István Vazult kívánja utódjául jelölni, „követet küldött a börtönbe, amelyben Vazult fogva tartották”, aki „kivájta Vazul szemét és füleinek járatát ólommal tömte be”.5 A felsorolást folytatva, közismert, hogy a 14. században két királyné is került hasonló helyzetbe, mint Merániai Gertrúd: Piast Erzsébet (1305-1380), aki 1330-ban végül is csupán négy ujját és nem az életét vesztette Záh Felicián 1 „Quod autem beate illius regine tormentum versum sit ei in martirium, et hec propter vite innocentiam testantur miracula, que in loco occisionis eius fieri referuntur. Ecce! de tam nobili et tam religiosa prosapia beata Elyzabeth duxit originem. Quod si de carne materna carnis traxit nobilitatem, non mirum, si de spiritum matris, tamquam de fonte pietatis, ipsius matris meritis simul et precibus suffragantibus, ducere potuit sanctitatem. Filie, sicut in forma, ita et moribus sepe matrisant sic ut de virtuosis virtuose et de vitiosis vitiose quandoque nascantur.” Huyskens (ed.) 1937: III. 347. 2 Bak2010 [1997]. Vő. Bak 1993. 3 „Uxor autem eius Beleknegini, id est pulchra domina, Sclavonice dicta, supra modum bibebat et in equo more militis iter agens quendam virum iracundiae nimio fervore occidit. Manus haec polluta fusum melius tangeret et mente vesanam pacientia refrenaret.” MGH SS rer. Germ. IX. 498. 4 Réthelyi (szerk.) 2005; Fuchs-Réthelyi-Sippel (Hrsg.) 2007. 5 „Audiens autem hoc Keisla regina iniit concilium cum Buda viro nephando et festinantissime misit nuncium nomine Sebus filium ipsius Buda ad carcerem. [...] Sebus itaque preveniens nuncium regis effodit oculos Vazul et concavitates aurium eius plumbo obturaviet et recessit in Bohemiam.” Chronici Hungarici c. 69, 320. Magyar fordítás: Képes Krónika 45. 149
