Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Laszlovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések ciszterci kolostorokban a Magyar Királyságban
Laszlovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések magyarországi ciszterci kolostorokban A magyar uralkodók temetkezési helyének változása a 13. század elején A Gertrúd-sír helyének magyarázatánál nem tekinthetünk el attól, hogy a temetés idejét követően nem sokkal olyan szöveget jegyeznek le, amely arra utal, hogy a királyné és a király temetkezési helye egyaránt a pilisi ciszterci apátság lett volna.31 így mindenképpen szükséges, hogy röviden áttekintsük azt a kérdést is, hogy milyen változások következtek be a Magyar Királyságban az uralkodói temetkezések helye tekintetében a 13. század elején. A középkori Európa uralkodói esetében két fő tendenciát figyelhetünk meg a temetkezési helyek kiválasztásában. Az egyik esetben a királyság létrejötte után állandósul egy olyan helyszín, ahol a királyok döntő többségét eltemetik, az erre a célra kiválasztott templom egyfajta szakrális temetkezési központként funkcionál a királyság számára. Ennek legnyilvánvalóbb példája Saint Denis a Francia Királyságban. Ennek a temetkezési tradíció típusnak egy másik változata az, amikor nem egyetlen temetkezési hely állandósul, hanem bizonyos korszakokban, vagy még inkább bizonyos dinasztiákhoz kapcsolódva rögzül valamely templom temetkezési helyként. A másik fő tendencia az, amikor az uralkodókat nem egyetlen helyen temetik el, hanem általában valamilyen általuk alapított vagy különösen kedvelt, és ezért jelentősen megadományozott egyházban, amely bár leggyakrabban kolostori templom, de lehet székesegyház vagy társaskáptalan is.32 A magyarországi gyakorlat a fenti kétféle tendencia kombinációját mutatja, ám egyúttal viszonylag jól elkülöníthető korszakokat is jelent az Árpád-korban. Az első magyar király, majd 11. századi utódainak a temetkezési helye szintén az utóbbi tradícióhoz illeszkedik, hiszen a székesfehérvári Szűz Mária társaskáptalan temploma, vagy a tihanyi bencés apátság altemploma ugyanúgy a különleges uralkodói támogatás emlékét őrzik a királyi temetkezési helyekhez kapcsolódva, mint a nagyváradi székesegyház, vagy a szekszárdi bencés kolostor. Ez a tradíció azonban azt követően, hogy 1083-ban megtörténik I. István király és Imre herceg szentté avatása alapvetően megváltozik, és ezzel a székesfehérvári bazilika a magyar királyok legfontosabb temetkezési helyévé válik. I. László király temetése ugyan még all. századi tradíciót követte, hiszen neki a váradi székesegyház lett a nyugvóhelye,33 de utána a magyar királyok számára a szentté avatott első magyar uralkodó, Szent István sírja jelölte ki a temetkezési helyet, amely a koronázó templomban egyúttal mint végső nyugvóhely is a Magyar Királyság szakrális központjává vált.34 Ennek megfelelően a 12. század végén még semmi sem utal arra, hogy a székesfehérvári temetkezés szokása megváltozna, bár I. László király szentté avatásával Váradon egy újabb szakrális központ emelkedik ki.35 A lovagkirály kanonizációjában kulcsszerepet játszó III. Béla esetében ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy a székesfehérvári temetkezési hely egyértelmű választás eredménye volt. Az ő és első feleségének, Chátillon Ágnesnek a sírja azon kevés uralkodói temetkezések közé tartozik, amelyről nem csupán valamely középkori forrás emlékezik meg, hanem a székesfehérvári bazilika ásatásai során egyértelműen azonosították is az uralkodó nyugvóhelyét.36 III. Béla nyilvánvaló és tudatos döntésének tekinthetjük a 12. század eleje óta létrejött tradíció követését. Nyilvánvalóan maga az uralkodó döntött a temetkezési helyről, hiszen első felesége jóval az ő halálát megelőzően távozott az élők sorából, és kerülhetett teste Székesfehérvárra. III. Béla számára uralkodói pályafutása és politikai küzdelmei miatt fontos elem lehetett az Árpád-házban kialakult hagyományok megtartása, all. századtól kialakult szakrális központ elismerése. Bizánci neveltetése, trónrakerülésének ellentmondásai és az esztergomi érsekkel való összeütközései számos egyházi jellegű problémát hoztak a felszínre, és egy ilyen helyzetben az uralkodó dinasztia szokásainak követése, a szakrális helyek 31 Idézi: Hervay 1984: 91. Ugyanerről: Hervay 2007; Benkő 2007. Az erre vonatkozó források értelmezését lásd később. 32 A francia királyok temetkezési helyéről összefoglalóan: Erlande-Branderburg 1975. A különböző európai királyságok és a császári temetkezésekről összefoglalóan: Meyer 2000; Duffy 2003. A középkori katedrálisok, mint az emlékezés helyei: Vauchez 1992. Az uralkodói temetkezésekről, mint politikai propaganda eszközökről: Binski 1996: 55—63. 33 A Szent László legendában megőrződött történet, amely szerint a halottas kocsi Várad felé való megindulása jelölte ki ezt a temetkezési helyet, arra is utalhat, hogy a temetkezés idején, vagy még inkább a legenda keletkezésének korában, ez a hely szakítást jelentett a korábbi temetkezési hagyománnyal. Ebben az esetben nem a kutatás által később, téves alapokon felvetett somogyvári apátsági templomra kell gondolunk, hanem a székesfehérvári bazilikára, mint alternatívára, ami még inkább szóba kerülhetett volna. Mint látni fogjuk, Várad újból megjelenik II. András kapcsán mint temetkezési hely. Mindez ezért is érdekes a temetkezési hagyomány megszakadásának, illetve a temetkezési hely újra megjelenésének kapcsán. A váradi Szent László kultusz kialakulásáról legutóbb, további részletes irodalommal: Klaniczay 2014. A somogyvári kérdés egyértelmű tisztázása: Solymosi 2011; Solymosi 2013. 34 Klaniczay 2000:114-138. 35 Forster 1900; Kristó-Makk (szerk.) 1981: 5-34. 36 Ebben a vonatkozásban a sír feltárástól kezdve tulajdonképpen konszenzus volt a magyar kutatásban, és ez alapján került sor az újratemetésükre a budavári Mátyás-templomban is. A sír előkerüléséről és kutatásáról összefoglalóan: Cserményi 1999. Utóbb azonban Tóth Endre fogalmazott meg kétségeket a sírban talált leletek keltezése és azonosítása alapján (Tóth 2005-2006). A jelen cikknek nem feladata ennek a kérdésnek a tárgyalása, de az itt megfogalmazott általános összefüggések szempontjából csak az a lényeges megállapítás, hogy nincsen okunk megkérdőjelezni III. Béla székesfehérvári temetését. 131
