Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
Majorossy Judit: Előszó
Bevezető *: született +: meghalt со: esküvő V.: vagy e.: előtt-1 Mária 203 к., +1237 k. 1 Ívűn bolgár cár 1218-1241. (Szent) Erzsébet Kálmán •1207,+1231. nov. 19. halicsi király СО (1221) IV. Ujos thüringiai larlománygróf 1214-1219,1219-1221 ár leánya. +1270 СО (1214) Salome, Les/x-k krakkói feje leánya. +1267 П. Hermann thüringiai gróf •1222, +1241 (Boldog) Gertrúd Altenbcrgi apátnó 2. kép AzAndechs-Merániai család leszármazási táblája. (A szakirodalom alapján készítette: Majorossy Judit; rajzolta: Nagy Béla, MTA ВТК TTI) függetlenül persze az „idegeneket” számtalanszor vádolták azzal, hogy megsértik egy adott királyság érdekeit, így egy külhoni származású királyné és udvarának nagyhatalmú „idegen” tagjai adott helyzetben logikus kiválasztottjai a bűnbak szerepkörnek. II. András és Gertrúd magyar-bajor királyi udvarának - melyről ebből a korszakból viszonylag keveset tudunk - nyugatias, a korabeli európai divatokat követő miliője pedig távol eshetett a gazdag és hatalmas magyar nemesi családok ekkoriban még valószínűleg meglehetősen egyszerű életvitelétől. Ebben az időszakban az európai nemesség a keresztes hadjáratok és más hasonló közös vállalkozások révén való „nemzetköziesedése” még az 1210-es években alig érte el a Magyar Királyságot (erre leginkább majd II. András 1217/1218-as keresztes hadjárata kínált kedvező alkalmat). A kulturális különbség a durva, fából készült nemesi udvarházak és a királyi udvar - esetünkben különösen az idegenből érkezett királynéi udvartartás - között jelentős lehetett, ami kiválthatta a helyi nemesség rosszalását. A magyar nagyközönség számára Katona József (1791-1830) drámája - illetve az Egressy Béni (1814—1851) által ennek alapján írt és Erkel Ferenc (1810-1893) megzenésített opera - nyomán rögzült történeti kép, melyben a „démonizált” Gertrúd királyné az idegen elnyomás, a gyilkos Bánk bán pedig a szenvedő magyarság „védelmezőjének” nemzeti alakja, meglehetősen egyoldalú ahhoz a sokféleséghez, vagy még inkább sokrétűséghez képest, amelyet Gertrúd „irodalmi” alakja jelent. A korabeli európai krónikák és évkönyvek, késő középkori (kora újkori) elbeszélő források épp úgy megénekelték a királyné-gyilkosságot, ahogyan például Antonio Bonfini Mátyás-kori történetíró nyomán a 16. századi nürnbergi cipész mesterdalnok, Hans Sachs, vagy éppen egy 18. századi angol ékszerész, drámaíró George Lillo, hiszen a téma jól használható, irodalmi toposz-elemeket (is) rejt magában. A történet 19. századi adaptációjának szempontjából érdekes, hogy míg Katona József (és Erkel Ferenc) számára a Gertrúd ellen fellépő Bánk a magyarság idegenek elleni „védelmezőjének” nemzeti alakja, addig a Katona-kortárs, bécsi Franz Grillparzer (1791-1872) a Habsburg-hűség „szimbólumaként” láttatja őt. A negatív, „bűnös” királyné történeti képe mellett jelen van egy jóval semlegesebb - majdhogynem „pozitív” — recepció is. Elsősorban német, illetve lengyel területen a középkortól kezdve igen elterjedt és népszerű Szent Erzsébetkultusz, illetve a sziléziai védőszent, Szent Hedvig kultusza nyomán. E hagyomány szentek rokonaként — Erzsébet anyjaként, Hedvig testvéréként, a boldoggá avatott altenbergi apátnő, Gertrúd nagyanyjaként - késő középkori táblaképeken örökíti meg Gertrúd alakját, emlékezik meg róla a családhoz köthető halottaskönyvekben, krónikákban, és ennek fényében ábrázolja (ebben az értelmezésben indokolatlan) meggyilkolását. 11
