Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
A művésztelep virágkora, főművek és bohém hétköznapok
Jelmezbál a művésztelepen, 1931. Felső sor (balról jobbra): Kántor Andor, Nagy Margit, Kari Ferencné, Heintz Henrik, Kugel Klára, Perlaky Ede, Modok Mária, Kari Ferenc, Schneidler Juci, Bánáti Sverák József, Szuly Angéla, Cajzágó Sándor, ismeretlen, Barcsay Jenő. Középső sor (balról jobbra): Bolner Károly, ismeretlen, Herman Éva, Pándy Lajos, Fleschel Etel, Ferenczyné Sárossy Eta, Péntek Klári. Alsó sor (balról jobbra): Czeglédi Miklós, Abkarovics Jenőné, Németh Béla ismeretlen, Jeges Ernő, Bánovszky Miklós. Archív fotó I Ferenczy Múzeum Az ünnepségre a kertben egy akasztott embert helyeztünk el, fán lógott, kötélen. Kitömött ruhákból állt, a feje is ki volt alakítva. Éjjel a holdvilágnál többen kisétáltak a kertbe és holtra rémültek ettől a látványtól. A jelmezbál után ezt az akasztott embert a padlásfeljáró lépcsője alá dobtuk, ahonnét a lábai a cipőkkel kilógtak. Ez viszont a házmesternél rémítette meg. Ijedten szaladt hozzánk azzal, hogy valakit agyonütöttek, ott fekszik a lépcső alatt. [...] A mozgalmas nyári hónapok elmúltával lassan bekövetkezett az ősz és nyári élénk, sokszínű életünk után a telep elcsendesedett. A szabadiskola működésében is szünet állt be, a növendékek, festők hazaszéledtek. Az aranyló ősz már csak néhányunk munkájának volt tanúja, és mire beköszöntött a tél már csak hármunkat találta évről-évre a telepen: Sverák Jóskát, Deli Tónit és engem. [...] 1934-ben anyámat magamhoz vettem a művésztelepre, hogy ne legyen Pesten egyedül. így télen Sverákkal és Delivel gyakran húzódtunk meg anyám kiesi konyhájában a párolgó gulyásleves és egyéb jók mellett. Néha még egy-egy pohár bor is került az asztalra. Tóni'05 barátommal többször belemerültem egy-egy művészeti kérdés megvitatásába, mert az ő festői igazságait nem mindig tudtam elfogadni. Az olyan ábrázolás, amely megfosztja az anyagot megjelenési formájától, nem hangsúlyozza ki karakterét annak, amit fest, nem volt ínyemre. Több kusza dolog volt, amit nem tudtam követni, mert festői igazságaimmal ellentétben állt. A festészeti problémák megvitatása és séták a napsugárban úszó, havas szentendrei határban, tartalmassá tették ezeket a hónapokat, míg azután kitavaszodott és a telep életritmusa újra kezdődött.”405 406 405 Deli Antal 406 Életutam. Onódi Béla festőművész visszaemlékezései. Szentendre, 1984. 62-65. p. A MŰVÉSZTELEP VIRÁGKORA 85
