Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Beteljesült vágyálom, művésztelep és festőiskola
Szentendrét övező lankák és hegyek Fotó: Paraszkay György tett látni, itt meg azért itt-ott voltak kisebb erdőcskék, bokrok, akáefák. Akácosok a Mezőségen is voltak. Éreztem, hogy nem tudnék többé hűtlen lenni ehhez a helyhez. De persze anyagi helyzetem is arra kényszerített, hogy hű maradjak a városhoz, amely befogadott. Szentendrének köszönhetem, hogy ki tudtam alakítani a stílusomat. |...| A művésztelepen mindenkinek volt egy kis szobája, és magunk kosztoltuk magunkat.”174 Barcsay Jenővel nyolc évre állandósult a művésztelep tagsága. Vendégként viszont már a kezdet kezdetétől megfordultak körükben olyan festők, akik később rendes tagok lettek. Közülük Kántor Andor és Deli Antal 1937-ben nyertek felvételt. A festővendégek többsége ősszel elhagyta a várost. Volt, aki visszajött több ízben is, s volt, akinek csak egynyári emlék maradt a szentendrei művésztelepen eltöltött idő. A tél beállta előtt a telepalapító nyolcak többsége is visszatért Budapestre. Egyedül Onódi Béla és Bánáti Sverák József, majd 1937-től Deli Antal maradtak kint telepi műtermükben télire is, nem lévén máshol lakásuk. A társaság többségének siralmas anyagi helyzetéről szól Onódi megmosolyogtató története. „Az új művésztelepen is igen gyakran filléres gondjaink voltak. Bánovszky 1928-ban naplójában megjegyzi, hogy neki és Sveráknak akkor még Szentendrére sem volt pénzük kijönni, kölcsön kellett kérni. Ezzel kapcsolatban a legmulatságosabb eset az volt, amikor 1927-ben egy havas téli délutánon Pestre akartam utazni, de mivel 10 fillérrel kevesebb pénzem volt az útiköltséghez, gyalog voltam kénytelen az útnak nekivágni Pomázig, mert onnét már tellett a jegyre. Pomáz határában jártam, amikor csilingelve szánkó közeledett. A szánon ülő férfi Czibulka Gyuszi171 szentendrei gyógyszerész, örömmel üdvözölt, megállította a szánt, hogy eleget sétáltam, visszavisz Szentendrére. Hiába szabadkoztam, behúzott a szánba és én megint csak Szentendrére kerülve kénytelen voltam kirándulásomat megismételni, mert szégyelltem bevallani, hogy ÍO fillér hiánya miatt gyalogoltam Pomázra.”175 176 175 Czibulka Gyula, gyógyszerész (Szentendre, 1902 - Budapest, 1990) 374 Barcsay Jenö:Munkám, sorsom, emlékeim. Budapest, 2000. 106-108. p. ,7'’ Életutam. Onódi Béla festőművész visszaemlékezései. Szentendre, 1984.58. p. A BETELJESÜLT VÁGYÁLOM 77
