Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Boromisza Tibor felfedezi Szentendrét
Boromisza Tibor: Favágók a hegyen, 1925 k. Olaj, vászon, 65*84 cm \ Magántulajdon zárkózottság, kontemplativ szemlélődés, elvonulás az emberi társadalomtól a természet örök törvényekkel vezetett, változhatatlan kozmikus életébe, a másik oldalon aktív cselekvések vágya, a lefojtott energiák ki-kirobbantása, mozgás és lázadás. Ezért vannak piktúrájában a nagy megállások, visszatérések, hogy amellett örökösen nyugtalanul kutasson, keressen. Boromisza lázadozása akár a társadalmi formák, akár a művészi formák ellen tipikusan magyar faji temperamentum megnyilvánulásai: nem forradalmár ő, hanem rebellis. Türelmetlen és robbanó, hogy azután hamar csöndbe meneküljön, hogy megadva magát, megelégedjen az események szemlélésével. Anarchikus kedély, telve a nagy harmóniák megtalálásának erős vágyával.”299 Boromisza Tibor, aki egész életében az ecset mellett az írótollat is kezében tartotta, az 1922 és 1927 közötti szentendrei tartózkodásáról szinte semmi írott nyomott nem hagyott maga után. Viszont ezekben az években és itt, Szentendrén kezdte el írni a már nyomtatásban is megjelent memoárját élete első tizennyolc évéről300 *, valamint kéziratban fekvő nagy dolgozatát a buddhizmusról. Úgy tűnik, hogy a festés és a házépítés számos teendője mellett ez a két téma le is kötötte írói ka299 Hevesy Iván: Boromisza Tibor. h. n. 1922.13- p. 300 Török Katalin (szerk.): Boromisza Tibor önéletrajzi feljegyzései. Szentendre, 2011. pacitását. Hogy mégis van bővebb rátekintésünk szentendrei éveire, azt elsősorban a róla tudósító íróknak, újságíróknak köszönhetjük, közöttük az Érsekújvár és Vidéke munkatársának, akit 1926 nyarán már új házában fogadott Boromisza. „Legutóbb, midőn Budapesten jártam felkerestem őt szentendrei otthonában. Helyiérdekű villamos vitt oda s már az ablakból elámulva néztem, micsoda szikrázó természeti szépségek vonzották őt ide, ebbe a kis Duna-menti városkába. Az állomásnál már messziről az odafutó villanyos felé int kiemelkedő, hatalmas alakja. Fehér szálakkal benépesített haját lobogón lengeti a szél s fekete szeméből egy nagy szellem tüze csillog. Még mielőtt hazamennénk, hosszú sétára indulunk. Tisztelettel néznek rá az emberek, amint a csendes, rendezetlen utcákon járva járókelőkkel találkozunk. Úgy látszik, ő a nevezetessége ennek a kisvárosnak. Kikerülünk a városból. A Duna fölséges folyamának parttöltésén járunk s hegy felé közeledünk. Kemény lépésekkel mászunk meg egy magas dombot, melynek tetején elámító szépségű panoráma tárul szemünk elé. A Duna mély titokzatossággal némán folyik s alázatos fenséggel öleli körül a messziről buján elvadultnak látszó szentendrei szigetet. Jobbra a messzi horizont szélén Budapest elmosódott szépségei halványlanak, balra Vácról küld az élet egy-egy színtelen fényt. 58 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI
