Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Ferenczy Károly, az "igazságkereső"

Ebben a kezdeti kinevettetésben - balsikerek ellenére makacsul egy irányban maradó és haladó művészeti mozgalom jellegben már a kortársak is természetesen a párizsi impresszionistákkal hasonlították össze a nagybányaiakat. Ők is - persze nem jutva el az officiell elismeréséig - robbantották a maradi irányt, a Műcsarnokot121. Aztán a ’robbantás’ öncél és divat lett, a párizsi iskola hatása alatt és azt követve, őket is hamarosan aláásták a nyolcak’ és az ’izmusok’ - ők túl későn győztek ahhoz, hogy tisztult és erős termelési korszakuk elég eredményes és gazdag lehetett volna. [...] Nem állt mögöttük semmi vevőközönség vagy műkereskedelem. [...] A nyomort a francia impresszionisták közül is sokan meg-megkóstolták - de nekik hamarosan segítségükre sietett a gyarapodó műkereskedelmi tőke és spekuláció. Magyar műkereskedelem akkor még nem volt [...] Nemes Marcell122, bár vásárolt magyar festőktől is elég sok képet, Szinyei123 124 125 és Ferenczy jelenlétében, a Japán kávéházban kijelentette, hogy az ő mintaszerű könyvvitelében a magyar festők művei mind érték nélkül vannak vezetve. Az ekkor haladó festők képeit csak gazdag lipótvárosi bankárok, nagyiparosok, sznobok vásárolták, a jómódú faj magyar’ vásárlók pl. Ferenczy Károly, Rippl-Rónai12' képeinél jóval magasabb, esetleg tízszeres áron vásárolták a műcsarnoki festők képeit. [...]

Apám nemegyszer szomorúan mondta nekem, hogy ha nem lennének a gazdag zsidók, soha egy képet Pesten nem tudott volna eladni.

Apámnak egyik kedvenc mondása volt ez a francia szólás: ’les meilleures choses se font dans une cave’ - magyarul így fordítanám: ’sötét pincében érik a bor’. Apám persze úgy értette a nagybányai szigorú művészi erkölcs szellemében, hogy nem kell sok pénz, jó élet ahhoz, hogy igazán értékes dolgot alkothassunk. Szokjunk hozzá bizonyos szegénységhez, mely a legszükségesebbet biztosítja - és azonfelül törődjünk a saját munkánk előbbre vitelével. A művész célja és feladata a mű - minden mást ennek alá kell rendelnünk.”12”

Ferenczy Károly pályaívét a családi és baráti viszszaemlékezések jóvoltából a kezdetektől tudtuk követni, jóllehet a múltidézés fókuszában Szentendre áll. Ez a nagyobb merítés azonban több okból is

121 Az első Műcsarnok 1877-ben Budapesten,az Andrássy úton épült fel a Képzőművészeti Társulat kiállítóhelyeként. Az épület ma a Képzőművészeti Egyetem része. A jelenlegi Műcsarnok, az ország legnagyobb kiállítóhelye, ugyancsak Budapesten, a Hősök terén 1896-ban a millenniumra épült ideiglenes kiállító csarnokként.

122 Nemes Marcell, gyűjtő, mecénás (Jánoshalma, 1866 - Budapest, 1930)

123 Szinyei-Merse Pál, festő (Szinye-Újfalu, 1845 -Jernye, 1920)

124 Rippl-Rónai József

125 Ferenczy Béni: írás és kép. Budapest, 1961.12-14. p.

szükségesnek mutatkozott. A 20. század első felében Szentendrére rátaláló festők jelentős részére Ferenczy hatást gyakorolt: mesterként, szakmai és erkölcsi példaképként, mértéket állító etalonként. Az őt követő fiatalabb festőnemzedék is - aki csak tehette - Párizsban, Rómában és Firenzében, Münchenben és más német városokban töltött el hosszabb-rövidebb időt a festészet és a művészetek tanulmányozásával, s ezt követően vagy ezzel párhuzamosan nekik is Nagybánya lett pályájuk másik tartóoszlopa. A Ferenczyről felidézett kortársi történetek nemcsak róla magáról szólnak, hanem rávilágítanak arra a szellemi bölcsőre, amelyben mindannyian nevelkedtek. De intő tanulságul szolgálhat Réti István keserűen tárgyilagos kritikája arról, ahogy Ferenczyt saját kora „elengedte”.

„Népszerű igazán sohasem volt. Voltak sikerekben gazdag évei, a kritika szinte példátlan hódolattal hajolt meg előtte, a gáncs teljesen elhallgatott, de ő akkor is elszigetelten állt, csodáiéit sem engedte magához nagyon közel. Mikor az ’újak’126 jöttek aztán, Ferenczy Nagybányával együtt a girondisták12 sorsára került. A természetelvű művészet híveinek idegen volt szándékos stílusa, viszont a radikálisok, a stilizálás smokkjai soknak találták képeiben a természettartalmat, a tudást, és egész művészetét a ’naturalizmus’ szóval bélyegezték meg. Ő hangtalanul, nyugodtan viselte el ezt is.

Amikor 1917-ben meghalt, az újságok - ’papírhiány miatt’ - hat-nyolc sorban tértek napirendre a veszteség fölött. Budapest nem tudta, ki ment el.12K (...] Hogyha valaki a valóságban egyszer elmélyedt egy gesztenyefa látványában, s látta feszes levelű, erőteljes nyári lombozatát, amint sötétzöldjére tűz a magasan álló déli nap, s ha meglátta a hidegen fénylő vagy sárgásán áttetsző, s a mély árnyékba tompuló zöld színek szövevényes játékát és ilyenkor Ferenczy jutott eszébe: az sokkal többet értett meg művészetéből, mint azok, akik a különböző művészeti irányokkal, stílustörekvésekkel magyarázzák azt, vagy fejlődéstörténeti helyét, jelentőségét igyekeznek meghatározni. Csupán a szem finom optikai műszerén keresztül lehet megközelíteni képeit, s ezen az úton ezek lelki tartalmát is. Ferenczy megértéséhez nem művészi tudálékosság, hanem kiművelt szem és művelt lélek szükséges. Ezért áll tőle távol a tömegember.”129

126 Az első világháború előtt a párizsi új irányzatokat követő fiatal nagybányai festők.

127 Utalás arra, hogy miként a girondisták a francia forradalom idején a jakobinusok révén kiszorultak a hatalomból, úgy Ferenczy a Párizst megjárt fiatalok, az „ifjak" révén elvesztette korábbi súlyát és szerepét.

128 Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest, 2001. 84. p.

129 U. o. 87. p.

24 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI