Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Új táncrend régi-új lépésekkel
Újjáépült művésztelep, lerombolt kultuszhely Szentendre „saját" művészettörténetét tekintve, a hatvanas-hetvenes évek fordulójának vitathatatlanul legmeghatározóbb eseménye a negyvenéves múltra visszatekintő művésztelep lebontása és teljes újjáépítése volt. Sok vita zajlott ez ügyben a művészek, az építészek és a hatóságok között. Megint csak egy olyan esettel állunk szemben, amelyik lehetne csupán a festők belügye, de kortörténeti vonásaival ennél sokkal messzebbre mutat. Két érintett teleptag és szemtanú, elsőnek Bánovszky Miklós, majd Kántor Andor idézi fel az események bonyolódását. „Szentendrén polgármester helyett tanácselnök lett. A városháza pedig Tanácsháza. Az első tanácselnök a művésztelep iránti jóindulatát éreztette. Egy alkalommal a kultuszminiszternek azt mondotta: ’A művésztelepi épületeket tataroztatni kellene. Rosszul néz ki. Külföldi látogatók jönnek.’ A miniszter azt mondta a tanácselnöknek: ’Majd kiutaltatok a Művészeti Alaptól 5000 forintot a tatarozásra.’ Ez a dolog húzódott. A tanácselnök szerint a Kultuszminisztériumba került a pénz. Kmettyné 62 a kultuszminisztériumban volt akkor állásban. Az ő tanácsára elhatározták, hogy nem az öreg festők telepét fogják renoválni, hanem a Kálvária dombon egy új művésztelepet kell építeni 63 a fiatal, most már kommunista festők részére. Majd amikor az építkezés megkezdődött, elhatározták, hogy a régi, első művésztelepen is új épületeket fognak csinálni, a régieket pedig lebontják. Én kiscsaládos festőművész részére terveztem műtermes házat, gondolva a következő nemzedéknek is megfelelő, korszerű épületre, makettet is csináltam pontos méretekkel, majdnem mérnöki pontossággal. Mondtam társaimnak, egy építész anynyit sem tud a műteremről, hogy világos helyiség legyen. Nem tudja, hogy északi fekvésű legyen, se azt, hogy az ablak mérete, a műterem magassága milyen legyen. Hogy kell mellette egy munkahelyiség, ahol a képek, keretek, szerszámok elraktározhatok, és a lakóhelyiségek milyenek legyenek (villany, gáz, vízvezetékek, világító- és fűtőtestek), a garázs hol legyen, stb. Nem hallgattak rám. A tervemet nem akarták megnézni. Miháltz 64 festő, aki a Műegyetemen rajztanár volt, egy műegyetemi rajztanár társát hozta a telepre. Aratónak762 763 764 765 hívták, 762 Kmetty János festő felesége 763 A tizenkét, állandó lakásra is alkalmas műteremházat 1969-ben adták át. 764 Miháltz Pál Arató János, festő (Szentes, 1919 - Budapest, 1989) A művésztelep filagoriás épülete bontás előtt, 1970 Fotó: Martos Katalin s ő ajánlott egy építészt. Mint később megtudtam, az építész ismerőse vagy barátja volt és megígérte neki, hogy a művésztelepi megrendelést megkapja, ha a Balatonnál épít neki egy nyaralót. (Utóbb hallottam, hogy összevesztek.) Mondtam a társaimmal, hogy több építésszel is tárgyalni kell. Az épületek a jövő nemzedéknek is megfelelőiek] kell legyen[ek). De nem érdekelte őket az ajánlatom. Egy nap láttam, készülődnek a társaim a tervet megnézni. Kérdeztem velük mehetek-e. Vontatottan azt mondták, hát gyere. Nagy meglepetés volt, amikor az építész egy udvar körül többemeletes panelháztervet mutatott. - Hát nem így gondoltuk, mi a kert felé néző, földszintes lakásokra gondoltunk. A második terv megtekintésére engem nem hívtak. Ezután a Művészeti Alap gazdasági igazgatója jelenlétével a Városházán volt egy megbeszélés, de az építész nem jelent meg. Voltak ezután is megbeszélések. Kérték az építészt, hogy egy-egy műtermes nyaralólakás különálló legyen és ne legyen ferde a teteje. Az építész azonban egyszer sem ment el a megbeszélésekre. Az Alap gazdasági igazgatója Bányai azt mondta: ’Nem hallgatunk a festőkre. Mi adjuk a pénzt, jó és szép lesz.’ Amikor az építkezés ideje ki lett tűzve, fölszólítást kaptunk, hogy holminkat a régi telepi há-ÚJ TÁNCREND, RÉGI-ÚJ LÉPÉSEKKEL 171
