Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Új táncrend régi-új lépésekkel

Szentendrei portré Barcsay Jenőről Fotó: Féner Tamás \ Barcsay hagyaték Budapesten. Gyakran jártak ebédelni az öregurak­kal és Gráber Margittal a szomszédos étterembe. Barcsay, ahogy öregedett, egyre indulatosabb lett. Előjöttek korábbi sérelmei, megaláztatottságai. Felindultságában majd hogy nem az asztalt csap­kodta a Teátrum Étteremben, amikor Beck András­ról753 beszélt, aki az ötvenes években iskolás mó­don okította ki az akkor már nem fiatal Barcsayt a korszerű művészetről, a szocreálról, dekadensnek tartva a kubizmust, általában elítélte a modern törekvéseket. Barcsay neki tulajdonította, hogy nem taníthatott festészetet a főiskolán, hogy má­sokkal együtt félre volt állítva. - Beck most arról nyilatkozik, hogy itt Magyarországon nem hagyták dolgozni. - mondta indulatosan. - Ki nem hagy­ta? - kérdezte felháborodva. - Ki? - ismételte meg, elhallgatott, körülnézett, de kérdése válasz nélkül maradt. Gráber Margit szelíden ellentmondott Barcsaynak, védelmébe vette Beck Andrást és álta­lában a Beck családot. Barcsay még dühösebb lett. - Apja nagy művész volt. Tudhatta, mi a művészet, ha nem mástól, az apjától. - Erzsiké kezét karjá­ra téve nyugtatgatta, de Barcsay nem akarta ma­gát fékezni; elemi erővel tört fel benne a korábbi megaláztatottságának emléke. Ott az étteremben, mint egy gejzír, felszínre tört. 763 763 Beck András, szobrász, érem művész (Alsógöd, 1911 - Clamart, Ile-de-France, 1985) 1984-ben végre összeállt a kiállítási fénykép­anyag. Őt állítottam a központba mintegy ösz­­szegezvén a szentendrei festészetet. Fotóim közé amatőr képeket is elhelyeztem. Néhány évvel ko­rábban Kántor Andor műtermében láttam felvé­teleket az 1930-as, 1940-es évekből. Kíváncsian hajoltam az amatőr fotókat őrző doboz fölé. Az egyik csoportkép jelmezbálon készült. Barcsay, Ámornak öltözve, angyali ártatlansággal, szeré­nyen, éppen felemelni készült nyilát, de félúton megállt, mintha meggondolta volna magát. Előke­rült a többi kép is, fürdőzések a Duna-parti stran­don, délutáni beszélgetések a művésztelep kertjé­ben. Közös séták, motívumgyűjtések a városban. Egy kép a szentendrei strandon készült, ahol két ifjú hölgy a fürdőruhában feszítő fiatal Barcsay előtt térdepelve „ostromolja” őt. A háttérben füs­tölgő kéményű dunai gőzhajó úszott le a Dunán. Barcsay, amikor megtudta, hogy ki akarom állíta­ni ezeket a fotókat, tiltakozott. Főleg a térdeplős hölgyekkel nem akart együtt szerepelni, de vona­kodott az Ámor-jelmezes képtől is. Ám erről nem tudott lebeszélni. A Szentendrei Képtárban 1984 júniusában nyílt meg a kiállításom. Megkönnyebbülést, örömöt és szomorúságot éreztem egyszerre. Befejeztem mun­kámat. Teljesítettem feladatomat. Az öregek mind eljöttek, sokan voltunk. Tudtam, hogy hiányozni fognak, éreztem ezt a megnyitó forgatagában is. ÚJ TÁNCREND, RÉGI-ÚJ LÉPÉSEKKEL 1Ó9

Next

/
Thumbnails
Contents