Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Új táncrend régi-új lépésekkel
beszámoltam neki a Fülep-megnyitóról, ,,c’ est le ton qui fait la musique”726- summázta. Szent igaz. Körbekísértem a tárlaton, észrevette, hogy az egyik keretezetlen Czóbel-rajz arcára a szokásos rombuszábrát rajzolták a gyerekek. Hozz egy radírt’ - vezényelt a szobrász, s könnyű kézzel eltörölte ezt a beavatkozást.”727 Frank Jánost 1955-ben - akkori hivatali zsargonnal élve - racionalizálták, azaz felmentették állásából, arra való hivatkozással, hogy: „Szentendrén amúgy sincs szükség művészettörténészre. ”728 Válaszok szabadság-megvonásra Az ötvenes évek általános viszonyaira és a sok festője miatt sajátos helyzetű Szentendrére világít rá az a két, apró betűkkel sűrűn teleírt levelezőlap, amelyeket Modok Mária küldött llosvai Varga István és felesége részére Párizsból. A szigorú el- és bezártság éveiben a szentendrei művészek számára a külföldi utazások kiváltságát élvező Czóbel házaspár jelentette az egyetlen élő kapcsolatot a szabad világgal, Európa nyugati felével. Minthogy minden évben tavasszal hazajöttek, szentendrei házukat a magukkal hozott élmények „szétosztása” a barátok között, egyedülálló hellyé avatta. A személyes beszámolókat kiegészítették a magukkal hozott, vagy postán küldött katalógusok, a festékek és ecsetek, vagy egy-egy alkalmi figyelmesség, mint az llosvai Varga Istvánéknak szánt különleges, itthon nem kapható muskátli. Évről évre, amikor beköszöntött az ősz, Czóbelék útra keltek, hogy a telet Párizsban töltsék. Távollétükben féltve gondozott kertjük gyümölcsfáinak metszését néhány alkalommal Hamvas Bélára bízták729. Modok Mária 1951 szeptemberében ismét levelezőlapon tudatta Ilosvaiékkal és rajtuk keresztül a többi festővel, hogy szerencsésen megérkeztek Párizsba. „Nem változott semmi, Párizs mozdulatlan a nagy mozgásban, az első kép, amit láttunk, egy kis Renoir 30 volt valamelyik kirakatban, és délelőtt a 726 Muzsika a fülemnek 727 Frank János: Tárlatok - szertartások. Budapest, 2006. 33-39. p. 728 U. o. 49. p. 729 Modok Mária levele llosvai Varga Istvánnak Párizsból. 1951. február 19. Országos Széchenyi Könyvtár Levelestár. SZ. 129/57/1998 730 Pierre-Auguste Renoir, francia festő (Limoges, 1841 - Cagnes-sur-Mer, 1919) ’900-as évek sanzonjait énekelték az ablakunk alatt az utcai énekesek. Béla 31 ráismert, mert 1903-ban is ezek a nóták járták. Ismerőseink villámgyorsan megtudták érkezésünket, egyik a másik után hívott meg telefonon vacsorára. Tehát jól kezdődik, Szentendre mégis hiányzik, ott maradtak jó barátaink, szép kertünk, és kedves állataink, na de minden nem lehet együtt, túl szép volna. Béla két napon belül már festeni kezdett, és ezóta is rendszeresen dolgozik, régi módszeréhez híven.”732 Az ötvenes évek közepén Apáti Abkarovics Béla szentendrei kiállítását megnyitó beszédében Czóbel Béla röviden, de nagyon is lényegre törően érintette a szabadságnak és az elzártságnak a festészetre, ill. a művészi kibontakozásra gyakorolt hatását. Vegyük tekintetbe, hogy szavai 1955-ben a nyilvánosság előtt hangzottak el. „Fölkértek, hogy nyissam meg Apáti Abkarovics Béla festőművész kiállítását, elvállaltam ugyan, nehezemre esett, mert nem szeretek szerepelni - de elvállaltam, mert tudom, mennyire küzdelmes valami a művész élete. Azt a küzdelmet értem, mely a művész és az előtte elterülő természet között van és nem az anyagiakat. Ezen a kiállításon megtalálni ezt a küzdelmet, a mesterség szeretetét, egy őszinteséget, mely nem megy tovább saját lehetőségein, minden mellékgondolat nélkül megtartja korlátáit és nincsen műveiben szolgaiság, mely aláveti magát kirendelt irányzatnak. Ha talán nem találjuk meg mű-731 Czóbel Béla 732 Modok Mária levele llosvai Varga Istvánnak Párizsból. 1951. szeptember 26. Országos Széchenyi Könyvtár Levelestár. SZ. 129/57/1998 Frank János (balról) és Szánthó Imre Apáti Abkarovics Béla kiállítását rendezik Szentendrén, 1967 Archív fotó I Szánthó Imre hagyaték ÚJ TÁNCREND, RÉGI-ÚJ LÉPÉSEKKEL l6l
