Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Sötét idők, a háború fogságában
Gyapjú helyett vőlegény A háború megpróbáltatásai, emberi és anyagi vesztességei közé mint egy üde oázis ékelődik Pirk János és Remsey Ágnes egymásra találásának romantikus története. Remsey Ágnes 1943 februárjában Erdélybe utazott, hogy az általa vezetett gödöllői szőnyegszövő műhelynek gyapjúfonalat szerezzen. Szülei tanácsára elment Nagybányára is. Egy férfi (Pirk János) az utcán festett, így tőle kérdezte meg, hogy merre van a művésztelep. így ismerkedtek meg. Az első találkozás és a házasságkötés között eltelt alig fél év alatt levelek vitték egymáshoz a fellobbant szerelem örömét. „Mégis eljött a nyár! - írta lelkendezve egyik levelében Pirk János. - Már olyan nagy a fű, hogy nemsokára levágják, pedig olyan szép így, tele virágokkal. Mindenütt eszemben vagy, mindig velem jársz. Attól kezdve, hogy találkoztunk, oly természetesen hozzám tartozol. Mindjárt a karodba kapaszkodtam, és mindig hozzád térek vissza, mint a Művészethez, amely legnagyobb vigasztalásom minden bajok közepette. Melynek tiszta forrása úgy üdíti a lelkem, mintha a Te szemeidbe tekintenék. [...] Oly jól esett ma a munka! Ismét kezd izgatni sok minden. Különösen a zöld színek szimfóniája. Kötetlenség után vágyom, szabad előadásra, ahogy azt lelkem kedve diktálja. Drámai hatásokra, zöld, fekete és vörös színekre.”626 „Hegyek lejtőin, fenyvesek sötétjében, hegyi faházak bányász- és pásztornépe közt, három nap 626 Pirk János (1903 - 1989). h. n. 2003.118-119. p. 138 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI alatt eljegyzés született - meséli közös életük indulásáról Remsey Ágnes. Az élet csak néhány hónapos romantikát engedélyezett nekünk, s azt is sötét háttérre pingálta az 1943-as esztendő. Amikor a csatamezőkön eldőlt a második világháború sorsa, megpecsételődött a mi sorsunk is. De volt mégis néhány hetünk, amikor még hittük, hogy minden másképp lesz. [...] Minden tele volt pirossal körülöttünk, s az oltáron is piros virágok nyíltak, piros japonika ágak, s a szobánk is avval volt tele, hogy mostantól kezdve soha el ne nyíljanak többé. S azóta is minden tavasszal, ha eljő a virágzás ideje, János veszi a palettáját, és elutazik oda, ahol éppen a japánbirs piros virága nyílik. És minden évben űjrafesti, és sohasem lesz készen, soha, míg az életünk tart. Talán el is felejtette már, hogy miért teszi ezt, talán nem is emlékezik már azokra a hetekre, napokra, órákra, amikor a japonika virága minket üdvözölt az oltárról. ”627 Három hónap házasság után Pirk Jánost behívták Budapestre a térképészekhez katonának. Várandós felesége is elhagyta Nagybányát és hazaköltözött szüleihez Gödöllőre. „Egy év múlva, 1944 őszétől jöttek a legborzalmasabb idők, Budapest ostroma. A férjem akkor már nem volt katona, 1944 májusában leszerelték. Erdélybe visszamenni nem tudtunk, mert újra Romániához került, így Gödöllőn a Remsey-házban húztuk meg magunkat. Mindenünk odaveszett. A vagon, ami bútorainkat, személyes dolgainkat, férjem festményeit szállította volna Magyarországra, útközben „eltűnt”. Lekapcsolták vagy találat érte. Pirk János akkor negyvenéves volt, addigi munkásságának java része veszett el.”628 Chopin noktürn A háború éveit felidéző kesernyés-humoros utolsó történet helyszíne Szentendre, egy régi szerb család, a Szofricsok Püspök utcai (mai Alkotmány utca) emeletes polgárháza. Itt lakott Onódi Béla festő, a művésztelep egyik alapító tagja, feleségével, Árvái Nagy Ilonával, aki anyai ágon Szofrics lány volt. Ők a főszereplői annak az 1944 telén történt esetnek, amit Onódi Béla mesél el. „A szovjet csapatok mindjobban közeledtek. Egy napon azután, karácsony előtt tíz-tizenöt unifor-627 U.o. 120. p. 62“ Török Katalin: Interjú Remsey Ágnessel. Szentendre, 2005. Kézirat Pirk János és Remsey Ágnes esküvői képe, 1943 Archiv fotó I Magántulajdon
