Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Sötét idők, a háború fogságában
SÖTÉT IDŐK, a háború fogságában A háború éveiben a katonai behívók és a munkaszolgálat rövidebb, hosszabb szakaszai uralták a szentendrei festők életét is. A leszerelés és újabb behívó közötti hetekben, hónapokban, legalábbis a háború első felében, még kiállításokon, meghirdetett pályázatokon vettek részt, többen állami ill. fővárosi képvásárláshoz is jutottak, s aki csak tehette, kijárt Szentendrére festeni. A telepiek minden évben összehívták a Szentendrei Festők Társasága éves közgyűlését a művésztelepen vagy Pesten a Centrál kávéházban. A távollévők neve mellett gyakran a „frontszolgálat miatt nem lehet jelen” bejegyzés található. A korábbi nyugodt telepi munkát más is akadályozta, nemcsak a katonai behívók. Négy szezonon keresztül, 1940 nyarától 1943 nyaráig meg kellett osztaniuk a telep kertjét zsidó munkaszolgálatosokkal, majd ezt követően a katonaság használta a terület egy részét raktárnak és autójavító műhelynek. A telepen kívüliek közül Vajda Lajost, Bálint Endrét, Árnos Imrét, Diener Dénes Rudolfot, Bolmányi Ferencet, Korniss Dezsőt, Kelemen Emilt és még több társukat kötelező katonai ill. munkaszolgálat szakította ki a munkából. Czóbelék szentendrei nyári műteremházukban vészelték át a háborút, a kertész álcában bújtatott Hatvány Ferenc festővel, akinek kastélyában a húszas, harmincas években annyi nyarat töltött el Czóbel baráti vendégszeretetben és alkotó munkában. A Haluskai-tanya addig tartotta magát, amíg bérlői haza nem mentek gerencséri szülőfalujukba, Bajótra, ahol később, 1944-ben sok kockázatot vállalva bújtatták Szántó Piroskát. Festő égő ház előtt A háború éveiről fennmaradt visszaemlékezések önmagukért beszélnek, sok kommentárt nem kívánnak. Egy hozzávetőleges időrendet követve szólalnak meg a festők korabeli feljegyzéseiken vagy későbbi elbeszéléseiken keresztül. Az 1940-es év még sokukat kint talált Szentendrén. Ámos Imrééket is. Ámos naplóján keresztül enged betekintést harminchét évesen lezárult életének utolsó négy évébe. „Korán reggel [1940. július 4.] bekopogott hozzánk Kelemen Emil, elbúcsúzott, mert azonnal be kellett vonulnia katonának. Szegény már hetek óta várta a behívóját, pedig mint mondta, most nagyon jól megy a munka, és ma reggel ki tudja mennyi időre abba kellett hagynia. Egyáltalán nem alkalmas a légkör a munkára. Bármennyire igyekszik az ember nem törődni a körülötte lévő dolgokkal, mégis benne él az időben, és a levegő tele van nyugtalansággal, ami ránehezedik. CsabáékkaF88 találkozunk naponként. Ők is lesik a híreket, hátha valami megnyugtatót hallanak. A munka nemigen megy, dolgozunk eleget, de látszik rajta, hogy nem nyugodt légkörben készült képek. [...] Kapunk előtt* 589 állandó vezényszavak pattognak, bakancsokat csapják a földhöz. Manci’90 mondja, hogy itt gyakorlatoznak az öreg katonák. Nem valami megnyugtató, ihletet adó légkör a munkához. Érdekes, hogy véletlenül egy olyan képen dolgozom, amin az önfeledt festő feje fölött ég a ház, s talán csak a tetőn fekvő és a tűzzel mit sem törődő angyal nyugtatja meg az embert, ha nézi. Mintha a kapu előtt levő dolgok sugallták volna a képet.”591 sün perjrott Csaba Vilmos 589 A naplóbejegyzés idején Ámosék a Kucsera Ferenc u. 1. szám alatt laktak albérletben. 590 Anna Margit 591 Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. Budapest, 2003. 34-35. p. SÖTÉT IDŐK, A HÁBORÚ FOGSÁGÁBAN 129
