Wehner Tibor - Bodonyi Emőke (szerk.): Miafene. 40 éves a Szentendrei Vajda Lajos Stúdió (Szentendre, 2013)

TISZTELT MŰVÉSZETBARÁT KÖZÖNSÉG! Örömmel tapasztalhatjuk, hogy a Vajda Lajos Stúdió tagjainak munkái mára már nemcsak hazai, hanem külföldi magán- és közgyűjtemények részét képezik. Múzeumigazgatóként magam is azt összegezhetem, hogy a szentendrei Ferenczy Múzeum képzőművészeti kollekciójában nemcsak a korai, az 1972-ben történő megalakulás időszakának szellemiségét reprezentáló, illetve az azt követő évtizedekben készített, hanem a legfrissebb művészeti törekvéseket képviselő alkotások egyaránt megtalálhatóak. A 40 éves Vajda Lajos Stúdió művészettörténeti jelentőségét mindemellett az is kifejezi, hogy az idén, a Pajor-kúriában megnyílt, az 1926-os alapítású Szentendrei Művésztelep legelső évtizedeivel induló, a szentendrei képzőművészetet átfogó, új állandó kiállításon a városban egykor otthonra lelő VLS tagok műalkotásai szintén helyet kaptak Az egyik legfontosabb autodidakta, alternatív művészeti csoportosulásnak számító Vajda Lajos Stúdió a konvencióktól távol maradó, és új kifejezési módokat kereső művészek egyik legfontosabb bázisa volt, és szabad szellemiségét nemcsak a tagság, hanem a meghívott, a hozzájuk csatlakozó művészek is alakították. Számos kollektív és egyéni bemutató bizonyítja, hogy a VLS mind a mai napig aktívan jelen van a művészeti életben, és az egykori alapítók és társaik ma már komoly szakmai elismeréssel rendelkeznek. A fiatalabb generációhoz tartozó művészek jelenléte pedig új színt hozott a VLS történetébe, hiszen az általuk képviselt kifejezésmódok, újszerű technikák tovább gazdagították a Stúdió amúgy is változatos összképét. A MűvészetMalom teljes területét elfoglaló, az elmúlt tíz évre visszatekintő, valamint a kultuszhelynek tekinthető, legendás Vajda Pincében megrendezett, és az indulás legelső évtizedére emlékező két kiállítás izgalmas összevetésre nyújt lehetőséget: vajon hogyan változott az egykori lázadó és az önkifejezés szabadságát deklaráló alkotók művészete. Joggal állapíthatjuk meg, hogy a 40 éves múlttal büszkélkedhető Vajda Lajos Stúdió tevékenysége a magyar és a szentendrei művészet múltjának és jelenének a részévé vált. Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton egyetemi docens, múzeumigazgató Szentendre Város kulturális és turisztikai vezetője 5

Next

/
Thumbnails
Contents