Wehner Tibor - Bodonyi Emőke (szerk.): Miafene. 40 éves a Szentendrei Vajda Lajos Stúdió (Szentendre, 2013)

teljesítményeken túlmutatva a VLS, mint művészközösség visszavonhatatlanul beírta nevét a magyar művészet történetébe.

A mostani számvetés jó alkalom arra, hogy eltűnődjünk azon, vajon a VLS szellemi tartománya meddig bővíthető. A tiszta, precíz műgonddal készített, néhol grafikai perfekcionizmust képviselő alkotások mellett még mindig jelen vannak a tárgyalkotás spontánabb, kísérletezőbb, populárisabb, könnyen érthetősége mellett filozófiai tartalmúmélységű formái. Az elmélyült, esztétikailag is letisztult minőség felé orientálódó életműveket nemcsak táblaképek, hanem mértanilag precíz és átgondolt, vagy lírai megfogalmazású, verbális kifejezésekkel kísért installációk, a hazai folklór hagyományok vagy a távoli kultúrák újraértelmezését reprezentáló műtípusok egyaránt jellemzik. A meghökkentés és szenvedélyesség, a neodada és szürrealista, a konstruktív és geometrizáló, a groteszk és társadalomkritikát tartalmazó, az ironikus és kozmikus jellegű kifejezésmódok együttes jelenlétét az 1972-ben, a Metró Klubban megrendezett Ideg" kiállítás programadó szövege ma is találóan összegezheti: „A kiállítás célja, hogy a kiállított tárgyak sokfélesége ne csak külön-külön, hanem egységében is meglepetést szerezzen a látogatónak. Ne hogy azt hihesse a néző, hogy valami bizonyosat tudhat meg, hogy eleve tudja azt, amit egyébként nem tudhat.”

19