Majorossy Judit: "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz…"Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Történeti vándorkiállítás kiállításvezető - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 4. (Szentendre, 2013)
Gertrúd királyné a színházban és filmeken
GERTRUD KIRÁLYNÉ A FILMEKEN 98-99. kép Jelenetek Kertész Mihály Bánk bán némafilmjéből, 1914. (Magyar Nemzeti Digitális és Filmarchivum, Budapest) At első Bánk bán film rendezője, Kertész Mihály (Michael Curtiz) Kertész Mihály, eredeti nevén Kertész Kaminer Manó, 1886-ban született Budapesten egy zsidó családban. 17 évesen elszökött otthonról, hogy beálljon egy cirkuszba. Ám hamarosan a színész mesterség felé vette az irányt és 1906-ban elvégezte a Színiakadémiát. Ezt követően először Pécsett, majd Szegeden dolgozott. Az első filmjeit 1912-ben készítette. A következő évben Dániába, a Nordisk cég stúdiójában járt tanulmányúton, ahol eleinte asszisztensként, aztán rendezőként dolgozott, sőt az Atlantis című filmben főszerepet is kapott. Hazatérve, 1914- ben Janovics Jenő filmgyárában kapott állást, és itt ugyanabban az évben elkészítette a Bánk bán című némafilmjét. Az I. világháborúban katonaként szolgált, 1919-ben azonban - a Tanácsköztársaság idején - Ausztriába költözött, és a huszas évek elején Bécsben, valamint Németországban közel 18 filmet forgatott. 1926-ban végül az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol Michael Curtizra 80