Sz. Tóth Judit: A megtalált hagyomány. Nemzetiségek Pest megyében a 21. században - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 3. (Szentendre, 2013)
III. Szokások tegnap és ma
III. SZOKÁSOK TEGNAP ÉS MA Az egyházi év szokásai Pest megyét nemcsak etnikai, hanem részben ezzel összefüggésben vallási sokszínűség is jellemezte, illetve jellemzi mindmáig. A németek, a dalmátok, a rácok és a pilisi szlovákok a római katolikus, míg a Pest környéki szlovákok az evangélikus felekezethez tartoztak. A Szentendrei-sziget lakói többségükben reformátusok voltak. A vallásgyakorlás az identitás erősítésének egyik alapvetően fontos eleme; a templomi, körmeneti és temetési énekek, a sváb népénekek, a szlovák passió az anyanyelv fennmaradásának „eszközei". A rendszerváltást követően váltak ismét rendszeressé a térségben a különböző nemzetiségek anyanyelvi miséi. A szerbek nemzetiségi összetartozásának legfontosabb hátterét, a szerb elkülönülő identitás lényegét a fenti nyugati keresztény felekezetekkel szemben az ortodox hitközösség adta. Az ortodoxia tartja életben a szerb kultúrát, melynek hagyományai az egyházi ünnepekhez kapcsolódnak. A vallásgyakorlás közösségbe kapcsolja e kis létszámú etnikum tagjait. A szerbek identitásában a lakóhely nem meghatározó elem, rokonsági szálak fűzik össze a térségben élőket (Duna mente, Székesfehérvár, Medina). Ünnepeiken, egymás búcsúján találkoznak. Szokásaik is egységesek. Jeles ünnepeik: a karácsony, „a halottak húsvétja" (ruzicalo) és a Szent Iván-nap, valamint a házi patrónus (védőszent) napja. Általában a jeles napi szokások közül azok, amelyek az egyházi ünnepnapokhoz kapcsolódtak az 1950- es évektől, az államszocializmusban többségükben megmaradtak ugyan, de teljesen visszaszorultak a nyilvánosság színtereiből a templom falai közé, illetve alapvetően családi körbe. Napjainkban ismét tanúi vagyunk annak a folyamatnak, ahogyan a jeles egyházi napokhoz kapcsolódó közösségi hagyományok újjáélednek. Az ilyen szokáshagyományok átörökítésében a családnak, a nagyszülőknek van elsődleges szerepük, visszatanításukban pedig korunkban az iskolának. Az adventi időszakban Borbála, Miklós és Luca napjához fűződő jellegzetes szokásokat ismertek a pilisi szlovákok. A fehér ruhás felnőtt alakoskodók az 1980-as évekig járták Pilisszántó utcáit. Két évtized elteltével a jóságos Lucákat iskolás gyerekek személyesítik meg és látogatják végig az osztályokat. (20. kép) Szintén a katolikus szlovákságnál a karácsonyi készülődés részét képezte az ostyasütés. A karácsonyi ostya közös elfogyasztására a karácsony esti vacsora során került sor, és ebből az alkalomból a jószágoknak is adtak petrezselymes ostyát. Ez a hagyomány máig nem szűnt meg, így mindhárom faluban, Pilisszántón, Pilisszentlászlón és Pilisszentkereszten is sütnek még ostyát, az utóbbi településen nagy mennyiségben eladásra is, másutt inkább maguk és a rokonság számára. Az ostyasütő vasak eredetileg - mintázatuk alapján - valószínűleg templomi használatban voltak. A karácsonyi ünnepkör gazdag hagyományából a legismertebb népszokás a betlehemezés, amit templomokban, iskolákban játszottak, illetve játszanak el ma is. A szokások visszatanításának része, hogy azokat eredeti közegükbe, helyszínükre helyezik vissza. Ugyanakkor a nemzetiségi iskolások, cserkészek (Dunaharaszti, Budakalász) házról-házra járva is előadják a pásztorjátékot, és sokkal több családban szeretnék fogadni őket, mint ahányhoz eljutnak. A szokást a magyarságtól átvéve a szerbek is betlehemeznek. Pomázon például karácsony első napján a liturgiát követően a betlehemesek a templomban adják elő játé-20. Lucázó gyerekek az iskolában Pilisszántón (Szőnyi József felvétele), 2009 19
