Kopin Katalin (szerk.): Test objektív. A test reprezentációja a kortárs művészetben - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 5. (Szentendre, 2013)

konstrukciónak minősült a nemi identitás, ezért elhatárolták magukat az „esszencialista” tanoktól, s annak legfőbb médiumától, a testtől is. A megörökölt, s nemi értelmezésekkel átitatott kulturális formák, s a szocializáció során elsajátított nyelv kritikai analízisére, s azon keresztül a reprezentációs sémák, normák rendszerének leleplezésére, lebontására (dekonstrukció) koncentráltak (Barbara Kruger, Cindy Sherman és mások).

A kilencvenes évek hibrid, fluid identitást tételező megváltozott világlátásában a test újra helyet kapott, mint ami mindig is részét képezte a mindenkori kulturális modellnek és szabályozó rendszernek, s mint ilyen kiválóan alkalmasnak mutatkozott a kirekesztéseken alapuló hatalmi struktúrák működésének szimbolikus megragadására, illetve az abból fakadó képzetek, kulturális normák metaforikus megidézésére, továbbá a tabutémák, s kollektív elfojtások, hamis illúziók és kényszerképzetek előtárására, felmutatására. „A kilencvenes években a test a halál, a megcsonkolás, a destrukció képében a testi-fizikai identitás elvesztésének kifejezőeszközévé vált... A kulturális és politikai bizonytalanság és kiszolgáltatottság légkörében a test szennyezettsége és szétesése a morális és társadalmi bizonyosságok összeomlásának nagyerejű metaforájává vált.” (Rosemary Betterton)

1989 után Magyarországon az új hangokra, mentalitásra, szemléletre sokkal inkább a nők, és jóval kevésbé a férfiak voltak fogékonyak. A test-trend kibontakozása is szinte kizárólag a nők munkáihoz köthető, de ők sem tudták függetleníteni magukat a hazai domináns modernista értékrendtől. A test használatának, reprezentációjának különböző helyi módjaiban a finom álcázási módok, túlélési stratégiák jól kitapinthatok. A test gender-relációinak, társadalmi konnotációinak analízisével, illetve esendő, halandó voltával, hús-vér valóságával, s ezek képzőművészeti reprezentálásával foglalkozó trendnek többnyire csak erősen áttételes megfelelői jelentek meg nálunk a kilencvenes években.

A trend szemléleti előfutárai Berhidi Mária hetvenes-nyolcvanas években készült, a testhez a nemi szerepek aspektusából közelítő szobrai. Munkáiban az erotikus női test a maga fizikai valójában, aktként, a férfi tekintet (male gaze) szexuális tárgyaként (sexual object) jelenik meg, de női, s ilyetén erősen ambivalens módon, egyszerre kívülről és belülről szemlélt aspektusból láttatva az erotikus vágy tárgyát (Fétis, 1979). Az évtizedfordulón ironikus, groteszkbe forduló adaptálását nyújtja a fetisizált női testnek (Lepke,1988). A nemi polaritásokat hatalmi, hierarchikus viszonylatba helyezi, s a ’’természetüknél fogva” eleve adottnak tételezett kategóriákat, s azok nemi megfeleltetésének rendszeréhez (férfi diszciplínaként kezelt tudomány és a kultúra, azaz racionalizmus, kreativitás, rend kontra természet, azaz ösztönösség, reprodukció, káosz) ironikusan viszonyul és finoman megkérdőjelezi. Berhidi felhasználja a nyolcvanas évek dekonstruktív elemző-interpretáló módszerét, de a nyugati kortársaktól eltérően a test fizikai formáját megtartja, s nem száműzi művészetéből.

3. Csáky Mariann kiállítása I Mariann Csáky’s exhibition I 1997 I installáció Galéria 56 Installation, Gallery 56