Marghescu Mária - Herpai András: Művészet és tér. Miró, Chillida, Tápies, Uecker és kortársaik grafikái. MűvészetMalom, 2013. júnus 8 - szeptember 1. - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 4. (Szentendre, 2013)
Marghescu Mária: Tudunk-e látni?
A TRANSZCENDENS MEGNYILVÁNULÁSA A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN „A kapcsolatot a transzcendens erőkkel egyedül a művészet tudottá fenn. ” Hamvas Béla A történelem előtti időkben, az ókorban és a középkorban az emberiség rendelkezett egy olyan vele született szellemi, metafizikai érzékenységgel, amelynek segítségével felismerte, hogy a fogható, látható, mérhető anyag nem a lét teljessége. Igaz ugyan, hogy számára a természeti jelenségek megismerésének lehetősége igen korlátozott volt, és emiatt sok fizikai jelenséget természetfölötti erők hatásának tulajdonított. A természettudomány fejlődésének, a kutatási módszerek és eszközök tökéletesedésének következményeként később a másik végletbe esve azt hittük, ami nem fogható, nem látható, nem mérhető, az nem is létezik. A látható világ felé orientálódás a reneszánsz idején indult el a felvilágosodáson keresztül egészen Nietzsche-ig, aki ugyan kijelentésével: „Gott ist tot”, Isten halott, a régi antropomorf istenképet kérdőjelezte meg, jelezve az igényt és megnyitva a keresés lehetőségét egy őszintébb, reálisabb istenkép felé. A természettudományok területén a változást az űrkutatás és az atomfizika fejlődése hozta magával lépésről lépésre - eljutva ahhoz a fölismeréshez, amit az ősi kultúrák nagy bölcsei már régen tudtak: miszerint az anyag is egyfajta állandó változásban lévő energia. Ezért talán mondhatjuk azt is, hogy az ember sem egy lelket hordozó test, hanem testtel rendelkező szellem. A középkor szellemét áthatotta Isten jelenléte, ami legfőképpen a vallások tanításának alázatos befogadásán és misztikus megtapasztaláson alapult. A felvilágosodás embere racionalista, magabiztos, hitt abban, hogy minden felfedezhető és bizonyítható. A ma embere bár racionalista, mégis kételkedő és kritikus, és már azt is megérti, elfogadja, hogy a rendellenesség is a rendszerhez tartozhat és tudja, hogy a valóság sokkal több, mint amit megismertünk. Ezért keresünk. Ma már elfogadjuk, hogy az értelem nem az egyetlen eszköze a megismerésnek. Felismertük a tudatalatti, az intuíció szerepét is. A már régóta közismert IQ, már nem egyetlen kifejezője az intelligenciának. A kvantumfizika és az agykutatás foglalkozik az érzelmi intelligencia (EQ), és a spirituális intelligencia (SQ) meghatározásával, mérésével, és vizsgálatával (pl. Danah Zohar kvantumfizikus és agykutató révén). Istent is keressük. Ma egy istenkereső korban élünk és ezt a keresést a művészet is tükrözi. Nem a bibliai jeleneteket ábrázoló vallásos művészetről van itt szó, hanem arról a szakrális művészetről, mely kimondva-kimondatlanul Isten láthatatlan valóságát próbálja megláttatni, felfoghatóvá, érzékelhetővé tenni. De ehhez meg kell tanulni látni is. Van egy látás, melyet metafizikai érzékenységnek is nevezhetnénk. Hamvas Béla Karnevál-jában Márkus mester erre utal, amikor ezt mondja: „ nem gondolkozni kell, hanem látni” 36
