Marghescu Mária - Herpai András: Művészet és tér. Miró, Chillida, Tápies, Uecker és kortársaik grafikái. MűvészetMalom, 2013. júnus 8 - szeptember 1. - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 4. (Szentendre, 2013)
Dr. Ingeborg Weigand-Uhl: Művészet és tér
Kiállítás a XX. század második felének nemzetközi grafikai alkotásaiból. Mit jelent az „üresség” és a teret megragadó „képi erő”? „Szem nézni Szem nevetni Szem sírni Tud látni is?” (Eduardo Chillida) Már a középkor korai időszakában, az ezredik esztendő táján keletkezett Hitda-kódexben a következő sorokat olvashatjuk: „hoc visibile imaginatum figurat illud invisibile verum, cuius splendor penetrat mundum ” („Ez a látható kép azt a láthatatlan valóságot jeleníti meg, melynek ragyogása áthatja a világot.”) A látható és láthatatlan itt szorosan összekapcsolódik. De megtapasztalni, látni és átélni csak akkor tudjuk, ha megnyitjuk önmagunkat. „Nem a szelet láttam, hanem a felhők vonulását. Nem az időt láttam, hanem a lomb hullását. ” (E. Chillida) (Az idő voltaképp mozgás; de nem az óra járása, hanem a ritmus, az ütem.) A „tér” centrális jelentősége, vagyis az ember viszonya a világhoz és a térhez éppen a XX. század második felében, a historizmus és naturalizmus korszakát követően vált a művészet meghatározó témájává: mit jelent az „üresség” és a teret megragadó „képi erő”? Ezt a kérdést kelbe rövid vizsgálódás során megvilágítanunk. Ezen a kiállításon, amely a XX. század második felének nemzetközi grafikáiból, papírra készült munkáiból ad válogatást, főként a vonal, a folt és az üres felület az, amely meghatározó szerepet játszik. Vagyis: ami háromdimenziós és térben határolt, most kétdimenziós és határolatlan felületté történő megnyílásában látható.1 Az „üres” felület azonban itt mégsem hiány, hanem úgyszólván a létrehozás közege (miként a szünet, a csend, az elmélyülés). Bizonyos, hogy mindebben a keleti kultúrákkal való érintkezésnek is meghatározó szerepe van. S talán a saját korunkat átható benső szükségszerűségnek is. Giorgio Morandi egy helyütt az „eleven ürességről, a hangzó csendről, a «köztes» szférájáról” beszél. Eduardo Chillida művei igen fontos és lényeges módon járultak hozzá a „térnek” ürességként, megnyílásként (csendként, szünetként) felfogott témájához. E tekintetben munkái közül is kiemelkedik egyik alkotása, a „Buscando la luz” (A fénnyel szemben)2, egy nehéz vasból készült szobor, amely három szabadon álló, mégis szilárdan a földhöz kötődő részével a maga megnyílásában mintegy hullámszerűen mozog felfelé, s eme hullámzásban oly könnyed, akár a levegő vagy a víz. Három szabadon álló falával nyílik meg kifelé, befelé és felfelé. Súlya már könnyűség. Mert a „ megfoghatatlan tér” irányába nyílik meg, az „ürességként” és határtalanként jelenvaló tér felé. Chillida maga így fogalmazza meg törekvését: „a térnek visszaadni a maga spirituális dimenzióját ”. Papírra készült művein, grafikáin ugyanez a törekvés elevenedik meg. Hogy azonban mindezt megértsük, szükségünk van a „tér és a művészet” jelentésének közelebbi megvilágítására. „A művészet és a tér” című mélyreható írásában a filozófus Martin Heidegger a „tér” szó etimológiájáról, őseredeti jelentéséről a következőket írja: „A térnyerés [Räumen] szól benne. Ez azt jelenti: irtani, szabaddá tenni a vadont. [...] ahol 20
