Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Lóska Lajos: Csillaghullás. (A szentendrei művészet közelmúltja)
A város legújabb kori művészetének arculatát a kétségtelenül meghatározó szerepet játszó Vajda Lajos Stúdión kívül számos alkotó alakította. Fontos műfaji változást hozott a szentendrei művészet szerkezetében a szobrászok megjelenése. „Szentendrére 1969 őszén a 12 műtermes új művésztelepre a festőkkel egy időben 5 szobrász is költözött: Asszonyi Tamás, Ligeti Erika, Papachristos Andreas, Rajki László, Rózsa Péter. Érkezésükkor már itt dolgozott maga építette műtermében Csíkszentmihályi Róbert is. [...] A Vajda Lajos Stúdió kiállításain szereplő művekkel elismerést szerzett Holdas György és Matyófalvi Gábor. Szentirmai Zoltán 1980, Lois Viktor 1982 óta dolgozik a városban." - írja a Duna-parti település szobrászait bemutató tanulmányában Kovács Gyula.263 Az említett, eltérő színvonalon dolgozó szobrászok többsége azonban - a vajdásokat kivéve - elsősorban a hagyományos, játékos-groteszk figurális plasztika művelője. A hatvanas évek végén új stílust és szemléletet mindenekelőtt Deim Pál bábura és cseppformákra építő szerkezetes kompozíciói, Kocsis Imre pop artos grafikái, illetve hiperrealista festményei, Farkas Adám organikus nonfiguratív plasztikái jelentettek. Radikális megújulást azonban mindenképpen az 1972-ben megalakult Vajda Lajos Stúdió vállaltan és deklaráltan amatőr tagjai hoztak. Kiemelendő közülük a szürreális, popos stílusban dolgozó fe Lugossy László, ef Zámbó István, Wahorn András és a konstruktív formákból kiinduló Aknay János. A ma távlatából visszanézve az eltelt harminc esztendőre, megállapíthatjuk, hogy indulásuk idején a vajdások alkotásmódja stilárisan nem esik oly távol a Körner Éva által vázolt vajdai-kornissi konstruktív szürrealitástól, de sokkal több köze van a pop art-hoz. Gondoljunk csak ef Zámbónak a nem mindig meggyőző, korai szürreális zsengéi után készült direkt módon popos képeire, vagy akár Pintér (Warhol) Wahorn András névváltoztatására. A városka művészetének kiteljesítéséhez nagyban hozzájárult az, hogy a „mezőgazdasági művész" Bukta Imre, majd a mosógépdobból és más alkatrészekből hangszerszobrokat készítő Lois Viktor is Szentendrére költözött. Sajnos, a kilencvenes évek közepére aztán ez a dinamikus, töretlen fejlődés mintha megtorpant volna. A Vajda Stúdió autodidakta tagjainak igen karakteres, a dadaizmustól, a szürrealizmustól és pop arttól megihletett kifejezésmódja elveszítette „különutas", provokatív-proteszt jellegét. A korábban kívülálló, a hivatalos művészettel tudatosan szembehelyezkedő alkotók, elsősorban fe Lugossy László, ef Zámbó István, Wahorn András tevékenysége integrálódott a magyar művészetbe. Ez történt a stúdió talán kevésbé méltatott geometrikus szárnyának képviselőivel is, így Aknay Jánossal, Bereznay Péterrel; a hivatalos művészettől elkülönülő autodidakta kívülállókból az idők folyamán professzionista beltagok lettek. Mindeközben megindult egyfajta átalakulás is, a Vajda Stúdió eredeti, egységes karaktere megbomlott, többszínűvé vált, ami számos tehetséges, de az alapító tagoktól, a kemény magtól eltérő irányultságú művésznek (például Kis Tóth Ferenc vagy Gubis Mihály, a MAMU-tag Elekes Károly, Krizbai Sándor, György Csaba Borgó és mások) a csoport munkájába való bekapcsolódásának tudható be. Ám legmélyrehatóbb változást az okozta, hogy a Vajda Stúdió néhány oszlopos képviselője elhagyta a várost: Wahorn András az USA-ba költözött, fe Lugossy László Sárospatakra, Bukta Imre pedig visszatelepült szülőfalujába, Mezőszemerére. A kis progresszív és radikális avantgárd egyesület tehát egyfajta integráló, sokszínű konglomerátummá, gyűjtőtégellyé alakult át az évek folyamán, de eközben jó ideig megőrizte progresszivitását. Meggyőzően bizonyítja ezt a folyamatot, hogy az 1980-as évek végén még számos jelentős kiállításra került sor. Szentendrén rendezték meg 1986-ban a Stúdiót megújítani akaró Új Vegyes című tárlatot, 1987-ben az Autodidaktát, 1988-ban az Ernst Múzeumban volt látható a vajdások és a barátaik alkotásait felvonultató SZAFT. A szentendrei művészet hírét öregbítette Bukta Imre egyéni kiállítása ugyancsak az Ernst Múzeumban (1988), a Szentendrei Képtárban (1993), illetve többszöri szereplése a Velencei Biennálén (1980, 1988, 1999). Az 1996-ban, a budapesti Vigadó Galériában megrendezett „19-en a Vajda Lajos Stúdióból" viszont már nem a megújulásról, az újat keresésről szólt, inkább egyfajta állapotrajzot nyújtott a tagok kilencvenes évekbeli tevékenységéről. A Műcsarnokban életre hívott hatalmas tárlat, a Szentendrei Vajda Lajos Stúdió, 1972-2002 is inkább dokumentált, összegzett és visszatekintett, annak ellenére, hogy az akkori fiatalok (Csontó Lajos, Nagy Barbara és mások) szintén szerepeltek a kiállítók között, ami elmondható a 2000-ben megjelent Vajda Lajos Stúdiót bemutató reprezentatív kötetről is. 263 Kovács Gyula: Szentendrei szobrászat, in: Lóska L., szerk.: Művészettörténeti tanulmányok, i.m. (143. jegyzet), 129. 66
