Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)

Verba Andrea: Csoportkép Szentendrével, 1947-1972. (Változó nézőpontok - állandó értékek a szentendrei művészet megítélésében)

A következő esztendő újabb fordulatot hozott az egyre terebélyesedő, lassan a szentendrei lokális festészet problémakörén túllépő polémiában. 1963 októberében Haulisch Lenke Szentendrei festészet címen újabb koncepciót bocsátott útjára. Bár a kiállítás apropóját a Szentendrei Festők Társasága megalakulásának 35. évfordulója adta, elmondható, hogy „Haulisch a korábban bevált és elfogadott szokással szemben nemcsak a művésztelepiek és általuk tolerált, hozzájuk tartozónak ítélt festők műveit válogatta be a kiállításra."221 A történeti visszatekintés fényében a szokásos kortárs anyag mellett nemcsak a már elhunyt teleptagok művei kerültek bemutatásra, hanem Amos Imre, Bálint Endre, Bene Géza, Vajda Lajos, valamint Vaszkó Erzsébet alkotásai is. A Barcsay, Paizs Goebel, Ilosvai, Korniss és Czóbel egy-egy reprezentatív művét reprodukáló katalógus címlapján Vajda Lajos Ikonos önarcképe volt látható.222 Mindez radikálisan átrajzolni látszott nemcsak a szentendrei művészet önképét, hanem művészettörténeti meghatározását is. A korabeli kritikák közül Miklós Pál írása annak ellenére, hogy nem különíti el a Szentendrei Festők Társasága 1928-as és a telepi munkakezdés 1926-os dátumát, egyébként meglehetős tárgyilagossággal vág rendet az összekuszálódott értelmezési szálak között.

„A szentendrei festők elnevezés inkább csak külső kapocs, mintsem szorosan összetartozó iskola megjelölése. A legkülönbözőbb eszmei és művészi célokért fáradozó festők kerültek itt együvé csak azért, mert Szentendrén dolgoztak. A tárlaton helyet kaptak élő művészek és rég halottak képei, öregek és fiatalok, Nagybánya hagyományainak őrzői és sajátos kísérletek folytatói (talán ők az igazi szentendreiek?) Olykor a véletlen hozta ide őket."223 224

Tornyai, Czóbel, Barcsay méltatása után Vajda, Korniss és Bálint jórészt ismeretlen művészetét ajánlja az olvasók figyelmébe, mielőtt így folytatja írását:

„A kiállítás azonban nem teljes. Néhány név hiányzik a törzstagok közül, másokat - meg nem érdemelt módon - gyengébb műveik képviselnek. Az a benyomásom, mintha a kiállítás rendezői a jószerencsére lettek volna utalva, s nem állt volna módjukban a szentendrei művésztelep jelentőségét reprezentáló anyagot összegy űj teni. "ш

A Népszava egyik, Szentendrei Csipkerózsikák című írása Onódi Béláné igazgató véleményét tolmácsolva megjegyzi, milyen nagy szükség lenne a múzeum bővítésére egy állandó képzőművészeti kiállításnak helyet adó épület formájában. „Ennek bizonyára egész évben lennének látogatói, hiszen jelenleg is reggeltől estig »telt ház« van az emeleten, a »Szentendrei festészet« című időszaki kiállításon."225 Murányi-Kovács Endre kritikája a rendező koncepciójában rejlő bizonyítási igényt emeli ki, miszerint a „már elismert nagybányai, szolnoki, alföldi (hódmezővásárhelyi) iskolák után közreműködésükkel létrejött egy külön stílusjegyeket felmutató szentendrei iskola." Véleménye szerint annak ellenére sikerült Haulischnak a bizonyítás, hogy a kiállítás változatossága „nem Szentendre különállását, hanem az itt dolgozó vagy dolgozott művészek szoros kapcsolatát mutatják a modern magyar művészettel, ennek különböző stílusirányzataival."226 Végül a Magyar Nemzetben megjelenő kritika bár nagyvonalúan arról tudósít, hogy „a telep lakói [sic !] évről évre kiállításon számolnak be munkásságukról a helybeli Ferenczy Károly Múzeumban," néhány figyelemreméltó észrevételt is közöl a kiállítással kapcsolatban. Az „önálló utakat is felfedező tájszemlélet" mellett hangsúlyozza: „[sjzámos szentendrei művész alkotásaiban fontos szerepet kap a konstruktivizmus, s az itt élő fiatal művészek szemmel láthatóan szívesen vallják mesterüknek Barcsay Jenőt. A tárlat világosan vetíti elénk a hatást: Barcsay néhány megragadóan szép, tömören összefogott képe mellett ott láthatjuk Deim Pál, Kocsis László és Balogh László műveit is."227

221 „Eljárása, amelyet a visszaemlékezések szerint az érdekelt telepiekkel való konzultáció nélkül hajtott végre, óriási felháborodást váltott ki. [... ] Az eset objektív eredménye, hogy akkor felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges lenne a szentendrei festészet fogalmát tisztázni." Tóth A.: A szentendrei művészet, i.m. (143. jegyzet), 24-25. Itt érdemes megjegyezni, hogy a város művésztársadalma bár szemléletmódjában igen heterogén összetételű, a szentendrei művészet megítélésében természetszerűleg mind a mai napig rendkívül érzékeny barométerként működik.

222 Kát. sz. 165.

223 Miklós R: Szentendrei festők tárlata, in: Élet és Irodalom, 1963. október 26.

224 Miklós P.: Szentendrei festők, i.m. (223. jegyzet).

225 (m. d.): Szentendrei csipkerózsikák, in: Népszava, 1963. október 20.

226 Murányi-Kovács E.: Kiállítás Szentendre festészetéről, in: Népszabadság, 1963. november 19.

227 (g. i.): Szentendre festészete, in: Magyar Nemzet, 1963. október 30. A cikk a fentieken kívül pozitívan értékeli a helybeli Művész-presszó kezdeményezését, miszerint a presszó önálló kis tárlatán, a Szentendrén élő festők képeit nemcsak megtekintheti, de meg is vásárolhatja az érdeklődő. Ugyanerről: „Újszerű, az országban elsőként megvalósult céllal épült a Csorbadzsi cukrászda helyén megnyílt Művész eszpresszó." - tudósított a Pest Megyei Hírlap Szentendre melléklete, 1963. június 5. Idézi: Sin E., szerk.: Egy évszázad krónikája, i.m. (2. jegyzet), 192. „Korszakot megelőző elgondolás volt." - írta 1990-ben 1965-re keltezve az eseményt Tóth Antal, aki 1965 őszétől maga is Szentendrén él. Tóth A.: Szentendrei művészet, i.m. (143. jegyzet), 29; Tóth A., szerk.: A Szentendrei Régi, i.m. (148. jegyzet), 177. (79.j.).

56