Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Verba Andrea: Csoportkép Szentendrével, 1947-1972. (Változó nézőpontok - állandó értékek a szentendrei művészet megítélésében)
szigorúbb szerkezetre építő kompozícióiban. Talán nem véletlen, hogy terjedelmében a legnagyobb hangsúlyt a dolgozó embereket; kukoricafosztást, kapáló, kaszáló embereket ábrázoló Pirk expresszív dramaturgiája kapta, hiszen a műtárgyjegyzék szerint ő szerepelt a legtöbb képpel (összesen tizenhárom). Onódi és Balogh ehhez képest már csak hét, Kandó Gyula viszont egyetlen képet mutatott be. Az 1960-as katalógus már művészenként egy - összesen tizenhárom - fekete-fehér reprodukciót közöl, címlapon Ilosvai Varga István Házak kőhordó emberrel című munkájával. A Szentendrei Kulturális Napok rendezvénysorozatában megjelenő tárlat azt a tíz festőt, egy szobrászt és két keramikust, vonultatja fel, akik egész évben Szentendrén élnek. A névsor némiképp változott a korábbiakhoz képest, Deli és Boromissza éppen ebben az évben hunyt el, viszont jelen volt Szamosi Soós Vilmos szobrász és Remsey Iván festő, valamint Helm Erzsébet és Maurer Ferenc keramikusok210 is egy-egy munkával. A katalógus különlegességének tekinthetjük, hogy Kandó Gyula a jelen katalógusban szereplő alkotásaihoz (Ferde horizont és alakzatok, 1959 k.; Kompozíció vörös formával, 1960 k.)211 egészen hasonló kompozíciójával egy absztrakt mű is helyet kapott a reprodukciók között. Úgy tűnik, az előszó tárgyilagosan fogalmaz, amikor kijelenti: ,,[a] kiállító művészek nem képeznek valamiféle csoportosulást, hanem a legkülönfélébb irányzatok képviselői, azonban közös vonásuk, hogy rajongásig szeretik ezt a Duna-parti, romantikus, festői városkát, mely már számos művészt ihletett meg."212 Ebben az egyszerű, idővel művészettörténeti közhellyé koptatott meghatározásban különös módon tükröződik a korszak ellentmondásos művészetszemlélete. A kultúrpolitika elvárása: ne beszéljünk önálló csoportokról, de a sokféleség mégis teremtsen egységet, s ha lehet, akkor mindebben érvényesüljön valamely sajátosan helyi karakter. A Pest Megyei Hírlap kritikájának számon kérő hangja az épp csak tovahagyott ötvenes éveket idézi: „Ami hiba, a figurális kompozíció feltűnően kevés a kiállításon." Majd vélekedését valamivel később szűkmarkú dicsérettel toldja meg: „[tjalán csak Pirk János Munkácsydíjas festőművész az egyetlen, aki szentendrei tájképe mellett, zömében figurális kompozícióval jelentkezett."213 Pirktől a katalógus és a cikk is a Kaszáló című tusrajzát közli. Ennek az időszaknak állít emléket kiadványunkban a Magvető-sorozat egy átszellemült festőiségű, reprezentatív darabja.214 Ugyanakkor hozzátehetjük, hogy az egykori katalógus reprodukciós anyagában Deim Pál olvasó nőt ábrázoló diópác vázlata mellett épp úgy ott szerepel Szamosi Soós önportréja, mint Szánthó Imre karikatúrája Apáti Abkarovicsról. Az 1961-es tárlat már a Szentendrei festők kiállítása címet viseli. A kiállítás katalógusának címlapján Miháltz Pál A híd Szentendrén című képe látható. A kis füzetben Dr. Kampis Antal előszava mellett publikált, rangos mesterek műveit felvonultató illusztrációs anyag (Barcsay Jenő: Gyár, Czóbel Béla: Leány, Kántor Andor: Szamárhegyi házak, Fónyi Géza: Gyümölcstál, Kmetty János: Műteremsarok) egyértelműen jelzi, hogy ez a tárlat új hangot üt meg a csoportos kiállítások sorozatában. A katalógus kimondatlanul is polemizálva közvetlen elődjeivel világossá akarja tenni, mit is érthetünk valójában szentendrei festészeten. Kampis Antal határozott hangú előszava árnyalt megközelítésével új lendületet ad a sorok közt is olvasható polémia folytatásához. „Nem szökik már szemünkbe, megszoktuk már, hogy festőink egy részének, s éppen értékes és nagyon is megbecsült részének neve, munkássága, mind szorosabban kötődik Szentendre városához."215 A hangsúlyos felütés után így gördülnek tova a sorok: „Pedig ezek a festők nem a tájképnek megszállott szerelmesei. Akad közöttük, akinek művéből szinte hiányzik a tájkép. Másikuk csak a képének tartalmát hordozó emberalakot foglalja bele. Harmadikuk alkotás közben hátat fordít a természetnek, hogy képzeletének káprázatait, forrongó érzéseinek, vagy hűvösen higgadt tudatának alakított formáit meg ne zavarja a tárgyias környezet látvány." A szöveg a művészek egyéni hangvétele mellett kiemeli az évenként megrendezett kiállítás zenei összhangzatot idéző karakterét. Összefoglalása szerint „valamely mélyebben gyökérző, a természeti világgal és a társadalommal szemben fennálló közös alaphajlandóság tereli össze és 210 „1952 áprilisában az Ilosvai-ház szuterénjében rendezték be a Szentendrei Háziipari Termelőszövetkezet kezdetleges műhelyét Mauer Ferenc, Helm Erzsébet keramikusok, Ilosvai Varga Istvánné, Apáti Abkarovics Béláné és Onódi Béla." Tóth A.: Szentendrei művészet, i.m. (143. jegyzet), 18; Tóth A., szerk.: A Szentendrei Régi, i.m. (148. jegyzet), 70. 211 Kát. sz. 103-104. 212 Szentendrén élő képzőművészek kiállítása, Ferenczy Károly Múzeum, Szentendre, 1960. szeptember 18. - október 23. Kát. bev. név nélkül. Szentendre, 1960. 213 Hives L.: Szentendrei képzőművészek kiállítása, in: Pest Megyei Hírlap, 1960. szeptember 20. A cikk Pirk János Kaszáló című alkotása mellett Onódi Béla Házak című művének reprodukcióját is közli. 214 Kát. sz. 149. 215 Szentendrei festők kiállítása, 1961. augusztus 13.- szeptember 10. Akiállítást a szentendrei József Attila Kultúrotthon közreműködésével rendezte a Ferenczy Károly Múzeum. Kát. előszó Kampis Antal. Szentendre, 1961. 54
