Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)

Bodonyi Emőke: A felfedeztt Duna-parti kisváros. (A hagyományok vonzásában és útkeresés a szentendrei festészetben 1921-1935 között)

A klasszicizálásnak ez a típusa a Szőnyi-kör húszas évekbeli neoklasszicizmusának hagyományát is továbbélteti, de egyben már a harmincas évek olasz orientációjú neoklasszicizmusához, a novecentohoz is kötődik. Még őrzi az Arkádia-festészet elkötelezetlen, monumentális nyugalmát, ugyanakkor feltöltődik olyan mellékhangulatokkal is, amelyek az olasz piktúra metafizikus, szürrealisztikus vonulatához köthetőek.

Hasonlóan jól elkülöníthető műtárgycsoportot alkotnak a tájképek. Ezeket azért érdemes áttekinteni, mert különböző módon valamennyi művész megpróbálkozott a szentendrei városkép és a környék nagyléptékű látványával adekvát festői előadásmód megteremtésével. A műtárgyanyag nagyon sok egymáshoz hasonló vonást mutat, mégis különböző egységeket fedezhetünk fel bennük a nagybányai plein air festésmódtól a fauves-os átírásig, illetve a látvány szerkezetét hangsúlyozó, a látottak tömörítésére való törekvésig. A különböző művészek a városnak sokszor ugyanazokat a jellegzetes motívumait ragadják meg: a Városháza homlokzatát, a Templomdombról szemlélt panorámát a háztetők látványát háttérben a Dunával és annak túlsó partjával, vagy Szentendre látképét a templomtornyokkal a Duna túlsó oldaláról nézve. (Csak a Ferenczy Múzeum gyűjteményében található néhány példát említve: Jeges Ernő: Szentendrei városkép, 1930 körül; Heintz Henrik: Szentendre látképe a Szamárhegyről, 1930 körül; Ilosvai Varga István: belátás a Dunára, 1933; Bánovszky Miklós: Szentendre látképe, 1928; Onódi Béla: Szentendre a Duna felől nézve, 1935; Modok Mária: Szentendrei táj a Szamárhegyről, 1931.)57 Gyakran festették meg a várost a településen kívüli nézőpontból, nagytávlatú képeket alkotva (Onódi Béla: Szentendre a hegyoldalról nézve, 1935 körül; Rozgonyi László: Szentendrei városrészlet, 1926-1929; Jeges Ernő: Szentendrei részlet, 1929; Kántor Andor: Tájkép, 1932).58

Barcsay Jenő ellenben elsősorban a környékbeli dombokat, tájakat kedvelte témaként (Szentendrei táj /ízbég/, 1934).59 Geometrikus alakzatból építkező, expresszív-kubisztikus formaképzéssel készültek monumentális hatású tájképei.

Ilosvai Varga István művészetének áttekintése igen tanulságos, hiszen éppen a harmincas évek első felére esik a kísérletező korszaka. Szinte évenként átalakuló formavilága összefoglalóan érzékelteti egyrészt a keresés indíttatását, másrészt a különböző stílusok hatását. A felületnek hangsúlyos ritmust kölcsönző homogén, élénk színfoltjai fauves-os hatásról tanúskodnak az 1933-as belátás a Dunára,60 61 vagy a szintén ekkor készült Viharos szentendrei utca61 című képeken, amelyeken már a helyi szín- és vonalritmusok tanulmányozása érzékelhető. Az erőteljes, konstruktív szerkezetben a harsány színfelületek meghatározó kompozicionális elemet jelentenek. A háromdimenziós tárgyakat mértani síkokba zárva az erőteljes színezéssel a képek dekoratív hatása felerősödik. Az 1934-ben festett Festőnő című képe már jóval oldottabb, az előző évek homogén színfelületeit gazdagon telített, expresszív ecsetkezelés váltja fel.62

A Szentendrén alkotók körében nemcsak Ilosvainál, hanem Czimra Gyulánál, Vörös Gézánál, Modok Máriánál, Barta Istvánnál is jól megfigyelhető ez a fajta dekorativitás. Például Vörös Géza festészetében Párizsból hazatérve a homogén, tiszta, intenzív síkfelületek, a sík és a vonal válik meghatározóvá. Egyébként 1929-ben Ilosvai Vargával együtt tartózkodtak Nagybányán, és Vörös Géza javaslatára jöttek 1932-ben Szentendrére.

A színek dekoratív hatása kissé eltérő felületkezeléssel Paizs Goebel Jenő harmincas években kibontakozó, különös fantáziavilágot megteremtő művészetében is nyomon követhető.

Az idősebb mesterek közül Kmetty János és Perlrott Csaba Vilmos harmincas évekbeli munkássága megoszlik Szentendre és Nagybánya között. Kmetty nagybányai képei kivilágosodnak, de őrzik a feszes szerkezetet (Nagybányai vázlat sétáló figurával, 1932).63 Szentendrei táj- vagy utcaképei jóval oldottabbak,

57 Jeges Ernő: Szentendrei városkép, 1930 k. (o.v., 72,5 x 90 cm, J.b.l. JEGES, SZFM Ltsz. 67.88); Heintz Henrik: Szentendre látképe a Szamárhegyről, 1930 k. (o.v., 80 x 95 cm, J.j.l. HEINTZ, SZENTENDRE, SZFM Ltsz. 97.1); Ilosvai Varga István: Lelátás a Dunára, 1933. (o.v., 65 x 95 cm, J.b.l. Ilosvai Varga 933, SZFM Ltsz. 81.22); Bánovszky Miklós: Szentendre látképe, 1928 (o.v., 90 x 267 cm, J.b.l. Bánovszky 1928, SZFM Ltsz. 71.89); Onódi Béla: Szentendre a Duna felől nézve, 1935 (o.v., 75 x 150 cm, J.j.l. Onódi B, SZFM Ltsz. 51.11); Modok Mária: Szentendrei táj a Szamárhegyről, 1931 (o.v. 56 x 75 cm, SZFM, Ltsz. 86.9).

58 Onódi Béla: Szentendre a hegyoldalról nézve, 1935 k. (o.v., 55 x 66 cm, J.j.f. Onódi В 1934, SZFM, Ltsz. 51.12); Rozgonyi László: Szentendrei városrészlet, 1926-1929 (o.v., 120 x 95 cm, J.j.l. Rozgonyi, SZFM Ltsz. 51.7); Jeges Ernő: Szentendrei részlet, 1929 (o.v., 70 x 80 cm, J.b.l. Jeges Ernő Szentendre, 1929 SZFM Ltsz. 79.90); Kántor Andor: Tájkép, 1932 (Kát. sz. 106).

59 Kát. sz.23.

60 Ilosvai Varga István: Lelátás a Dunára, 1933 (o.v., 65 x 95 cm, J.b.l. Ilosvai Varga 933, SZFM Ltsz. 81.22).

61 Kat.sz.97.

62 Kát. sz. 98. Hasonló jellegű képe: Festő modellel (Kát. sz. 99).

63 Kát. sz. 112.

27