Bodonyi Emőke (szerk.): Alapító Nyolcak. A Szentendrei Művésztelep születése - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 2. (Szentendre, 2013)
Képelemzések
ONÓDI BÉLA (Budapest, 1900. augusztus 15. - Szentendre, 1991. március 5.) Születési nevén Osztrcsil Béla a Képzőművészeti Főiskolán 1916-tól 1919-ig Balló Ede, majd 1919-1920 között Réti István növendékeként tanult. 1918-ban főiskolai ösztöndíjjal Nagybányára, majd 1919-ben a kecskeméti művésztelepre látogatott. 1921-1925 között Amerikában, Philadelphiában élt és a The North American újság számára illusztrációkat készített. 1923-ban a párizsi Academie Colarossit látogatta és Jeges Ernővel együtt Barbizonba is elutazott. 1926-ban részt vett a Szentendrei Művésztelep megalapításában, és 1927-ben kiköltözött a városba, ahol haláláig élt. 1932-1933 között három társával együtt kifestették a szentendrei Keresztelő Szent János plébániatemplom szentélyét. 1941-ben megnősült, és a Művésztelepről beköltözött egy belvárosi polgári házba. 1942-ben kéthónapos székelyföldi ösztöndíjat kapott, és újra elutazott Nagybányára. 1946-ban a Szentendrei Festők Társasága személyi öszszetételének átalakításával tagságát megszüntették. 1984-ben jelent meg Életutam címmel önéletrajzi írása. 1988-ban Szentendre Város Díszpolgárává avatták. Egész életművét meghatározta a nagybányai művészet iránti nosztalgia, az ebből táplálkozó lírai hangvételű, természetelvű ábrázolás. Gyakori témája a szentendrei városkép és a környező természeti tájak. A harmincas évektől kezdve oldott, napfényes, finom színeffektusokat használt, és képeit mindinkább a látványt feloldó fény- és színjáték jellemzi. Önarckép I Self-portrait, 1961 olaj, vászon I oil, canvas, 37 x 34 cm (Kát. sz. 22.) PAIZS GOEBEL JENŐ (Budapest, 1896. július 4. - Budapest, 1944. november 23.) 1916-1924 között a Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadar, majd annak halálát követően Réti István növendéke volt. 1918-ban és 1926-ban Nagybányára látogatott, 1919-ben a kecskeméti művésztelepen, 1924-1925 között Párizsban és Barbizonban dolgozott. 1925-ben Párizsban egyéni kiállítása nyílt, 1929-ben a Barcelonai Világkiállításon kis ezüstérmet kapott. Húszas évekbeli művészete a Szónyi István nevével fémjelzett neoklasszicizmussal érintkezett. A harmincas évek elején alakult ki az a festői világ, amelyet a színek dekoratív hatása és egy sajátos szimbolizmus jellemez és, amely rokon az olasz Pittura Metafisica elidegenített valóság felfogásával. Képeinek, még ha konkrét tájképek is, titokzatos, szuggesztív hatásuk van. Különös fantáziavilág elevenedik meg alkotásaiban. Szentendrei témákkal csak a harmincas évektől kezdett foglalkozni. Életének utolsó éveiben készült művei zaklatott lelkivilágról vallanak és a korai halál előérzetét sugallják. Szakállas önarckép (Ovidius) I Bearded Self-portrait (Ovid), 1942 olaj, falemez I oil, wooden panel, 50 x 40 cm (Kát. sz. 26.) 17
