Mazányi Judit (szerk.): Egy aranykor modern mesterei. A Ferenczy család művészete - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 1. (Szentendre, 2013)

VI. terem: Remekművek az elárvult művészet korában. Ferenczy Béni és Noémi művészete az 1940-es és 1950-es években

Erzsébet gobelin főalakjával rokon Bőség (1951 /Kát. sz. 78/) című művén látható. Az 1950-es években Noémi tett néhány kísérletet a szocreál követelményeinek teljesítésére, de a perspektívát alkalmazó kompozíciók idegenek maradtak művészi felfogásától. Utolsó, Hazatérő lányok (1956-1957 /Kát. sz. 79/) című, már tanítványai által befejezett kárpitján visszatért korábbi művei síkban tartott felfogásához. A gobelin Ferenczy Noémi méltó búcsúja: a hat, mezőről hazafelé ballagó lányalak képi ritmusa egy pentaton dallam végső, elhalkuló futamát idézi.

A háború után Béni a nehézségek ellenére megújult erővel dolgozott. Több korábbi, tervben vagy vázlatban maradt elképzelését formálta szoborrá, köztük a Játszó fiúkat (1947 /Kát. sz. 65/). A csoportkompozíció két fiúalakjának előzményeit mind külön-külön, szénnel vagy tussal készült korábbi vázlatokon, mind egy 1938-ban készült akvarellen összekomponálva megtaláljuk. A nyurga kamasz figurája már a felesége első házasságában született gyermekét, Miklóst ábrázoló plasztikáján is feltűnik. Az eljövendő kibontakozás számtalan lehetőségét magában rejtő, törékeny, átszellemült gyermektest szándékos ellentéte a kor szobrászatéban gyakorta megjelenő heroikus izomembereknek. A két figura összetartozásában nyoma sincs narratív elemeknek, a művészt sokkal inkább a függőleges és az összegömbölyödő forma térbeli elhelyezése foglalkoztatta.

A Szerelmespár (1948 /Kát. sz. 66/) egymáshoz simuló fiataljai az előbbi alkotással ellentétben a szoros érzelmi kötődés megtestesítői. A figurák lábainak lágy szimmetriája és a rajtuk hullámzóan, az összefonódó karokra futó fény a szétválaszthatatlan összetartozást a plasztika nyelvén szólaltatja meg.

1949 után a művészeti közéletből kiszorítva Béni kevésbé kényszerült igazodni a hivatalos elvárásokhoz. 1955-ben a kábelgyári óvoda udvarán felállított Anya gyermekével (1954-1955 /Kát. sz. 70/) című plasztikája az egyetlen olyan műve, ahol az évtizedekkel korábban felvázolt kompozíció aktjait a szocreál prüdéria kívánalmainak eleget téve, felöltözteti.

Ferenczy Béninek néhány nagyméretű alkotása is született ebben az időben. A szabadságharc 100. évfordulója alkalmából megmintázott, nagy vihart kavaró Petőfi szobra mellett, a művész Fiatal atlétájának (1947 /Kát. sz. 129/) archaikus szobrászatot idéző felépítése sokat köszönhetett a római utazása során az antik művészetről szerzett friss benyomásoknak.

Az 1950-es évek elején a mellőzött művész - mint, ahogyan akkoriban sokan mások - könyvillusztrálásból tartotta fenn magát. Ez nem akadályozta meg abban, hogy számos, új utak lehetőségét is megpendítő kisplasztika mellett kiemelkedően érzékeny portrékat készítsen a körötte gyülekező írókról és költőkről. 1954-ben mintázta meg Pilinszky János (/Kát. sz. 69/) büsztjét, amely terrakotta változatban maradt fenn. A portré két kiváló szellem rendkívüli találkozásnak dokumentuma. Amikorra a szobor készült, addigra mind a töprengő hajlamú, filozofikus gondolatoknak művészi formát adó költőt, mind az európai horizonttal rendelkező, nagy műveltségű szobrászt háttérbe szorította a hatalom. A közös sors mellett a félrehajtott fejjel szemlélődő, beesett arcú, magas homlokú Pilinszky arcvonásaiban Béni felismerte a rokonságot saját karakterével, így a modellben nemcsak a költőt, hanem közvetetten önmagát is szemlélte.

Legszebb portréinak egyikét, a Géniuszt (1955 /Kát. sz. 71/) feleségéről mintázta. Az asszony szabályos, szimmetrikus vonásait a szobrász tovább erősítette. A fél mellét szabadon hagyó, másik vállán kendőt viselő nőalak így emelkedett a klasszikus eszmények magasságába.

A tragikus betegség a szobrászt csak a szavaktól fosztotta meg, alkotókészsége újraépült, és élete utolsó 11 évében bal kézzel mintázta szobrait, köztük például az Aranykor (1959 /Kát. sz. 72/) című munkáját. Az ágon egyensúlyozó kisfiúnak a tér minden irányába szertefutó kompozíciója a gyermekkor felhőtlen életörömén túl egyben a béna művész végtelen szabadságvágyának megfogalmazása.

38