Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)
I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Cs. Sebestyén Kálmán - Egy hányatott sursú oktatási intézmény: a salgótarjáni polgári iskola
ban határozott meg, illetve még telket is kellene venni az iskolaépület elhelyezésére. A képviselő-testület tehát úgy döntött, hogy 1898. október 1-én egy-egy osztályban megindítják a tanítást. Azonban pár nap múlva jött a hidegzuhany: a vármegyei törvényhatósági bizottság elvben ugyan hozzájárult az iskola létrehozásához, de az idő előrehaladottsága miatt csak a következő tanévben látott reális esélyt az indulásra. Salgótarján azon kérésének sem adtak helyt, hogy az 5 évre kivetett 3 %-os millenniumi pótadó 1900-ban és 1901-ben esedékes községre eső részét a helyi polgári iskolai alap javára szedjék be. Ebből ugyanis 25 ezer forintot a balassagyarmati főgimnázium, 12 ezret pedig a losonci üveg- és agyagipari szakiskola létesítésére szánt a megye. Nem zárkóztak el azonban attól - melyet a fő- és alispán is megerősített -, hogy a fennmaradó részből a salgótarjáni polgári iskolának is juttassanak. A község - mivel gyakorlatilag nem tehetett mást - bízva a vármegye vezetőinek szavában, belenyugodott ebbe a bizonytalan ígéretbe. (Nem is kapott semmit.) De, hogy biztos legyen a következő évi indulás, az iskolaszék a szándékot bejelentette a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba és most már nem 4%os, hanem kamatmentes kölcsönt kért az építkezéshez. „Kétségtelen, hogy Salgótarjánban egy polgári iskola létesítésének minden előfeltétele megvan - írták az indoklásban - és nem csupán helyi érdek annak megvalósítása, hanem állami, nemzeti és egyszersmind - mert mint az eddigi tapasztalat is mutatja - a 15-16000-nyi lakosságnak több mint 20 %-a magasabb oktatásban részesíti az elemi iskolát végzett gyermekeit. És nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Salgótarjánhoz legközelebb fekvő 8 községben hasonló nagyforgalmú kőszéntelepek vannak, melyek fejlődése folytán a kereskedők és iparosok s általában a lakosság száma folytonos növekedésben van. Tudvalévő, hogy nemcsak a társadalmi élet magasabb fokán álló tisztviselők, kereskedők és iparosok, de a nagyvállalatok alsóbb rangú alkalmazottjai, sőt igen sok munkás is magasabb kiképzésben részesíti gyer-