Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)
I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Cs. Sebestyén Kálmán - Tűzoltók Salgótarjánban
vagy községi fizetett tűzoltóságok szervezését rendeli, ezek sem egyike sem másika szervezésével, sem kényszer sem a legszigorúbb fegyelem alkalmazása mellett nem lenne elérhető oly siker", mint az egyesület működésével. Egyébként a ruha beszerzése többször felmerült az 1900-as évek elején is. 1908-ban például 70 db elkészítésére írtak ki pályázatot. A beérkezett három ajánlatból kettő helyi iparosé, egy pedig budapesti cégé volt. Bár utóbbi volt a legolcsóbb, a képviselő-testület a helyi ipar támogatása miatt 35-35 db-ot a két salgótarjáni szabótól rendelt meg. Azonban egyikük fellebbezett ez ellen, hivatkozva arra, hogy ő darabonként egy koronával olcsóbban készíti el, ezért kérte a 70 db megrendelését. Az elöljáróság megpróbált egyezségre jutni, de a fellebbező hajthatatlan volt. Ennek következtében újra a képviselők elé terjesztették az ügyet, akik úgy döntöttek, hogy az összes ruhát a budapesti céggel készíttetik el, darabonként 5 koronával olcsóbban. A kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon elvet követve a község vezetése 1889-ben úgy döntött, hogy a műszerek tisztítására és karbantartására, „valamint a - szorosan vett - közösségi szolgálat tellyesítése czéljából felveendő két fizetéses tűzoltó javadalmazására" 520 forintot biztosít. Ezzel mentesítette az egyesületi tagokat a nappali figyelő szolgálat alól, tehát nem vonták el a munkájuktól őket. Éjjel ezt a feladatot az éjjeli őrök, az 1890-es évek végétől pedig a rendőrök látták el. 1904-ben az egyesület parancsnokságának javaslatára a képviselők megszavazták kéthangú kürtök beszerzését, mivel „éjjeli tűzeseteknél igen nagy előnnyel bír a tűz localizálása körül az, ha az önkéntes tűzoltók a kiütött vészre mentől előbb figyelmeztetve lesznek". A köteles tűzoltók egyenkénti 260 forintos fizetéséhez azért az egyesületnek a ruházatot és a lakbért pótolni kellett, derül ki Stráska József és Gregor János fizetésemelési kérvényéből. Ők voltak a község első fizetett tűzoltói, akik oly kifogástalanul látták el szolgálatukat, hogy „az országos tűzoltói tanfolyam vezetőinek elismerését is kiérdemelték". Raj-