Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Feld István: A salgói vár történetének és építésének korszakai

ajtó- és ablakkeretezések darabjai. Ezek már min­denképpen eltérnek a Jagelló-kor finomabb, klasz­szikus jellegű faragványaitól , mint amilyeneket a várat birtokló Ráskai-fivérek apja, Balázs Csővárott folytatott építkezéseibó'l ismerünk, de ugyanakkor közel állnak azokhoz a somoskői faragványokhoz, köztük egy, a mai Petőfi-kunyhóban kiállított cí­meres kőhöz, melyeket már Losonci István 1552 előtti építkezéseivel hoznak kapcsolatba. Anél­kül tehát, hogy a különböző részmegfigyelésekkel tovább terhelnénk az olvasó figyelmét, már az ed­digiek alapján is megállapíthatjuk, hogy jelenlegi ismereteink korántsem elegendőek annak ponto­sabb meghatározásához, mikor és hogyan nyerte el a salgói vár végső, általunk ismert és rekonstruk­ciós rajzban is megragadható formáját. Ma még tu­lajdonképpen az sem zárható ki, hogy a jelenleg helyreállítás alatt álló kőfalak övezte alsóvárnak volt egy egyszerűbb előzménye. Ugyanúgy még az sem lehetetlen, hogy a felsővár nyugati, korábban nyitott udvara - alul alárendeltebb funkciójú, ge­rendamennyezetes terekkel, az emeleten pedig a középső, lépcsőt is magába foglaló téglaboltozatos pitvar két oldalán legalább egy-egy, cserépkályhá­val fűtött lakószobával - még 1526 előtt részben beépült, hisz ezidőtájt országszerte a hegyivárak kiépítésének kifejezett divatja figyelhető meg. Sokkal valószínűbbnek tűnik azonban, hogy ez utóbbira is csak később került sor, akkor, amikor a török hódítás okozta sokk hatására a korábbi ere­detű hegyivárak egy időre nem csupán lakásként, de katonailag is felértékelődtek, bármennyire is egy korábbi időszak hadviselésének igényei hoz­ták őket létre. Nem kizárt, hogy az alsóvár - az egyszerű külső kaput és a patkóalakú északi tor­nyot is magába foglaló - külső fala és néhány to­vábbi építménye, így az említett északi tér vagy a kapu mellett a sziklafalhoz támaszkodó, feltehető­en az őrség számára emelt épület még a Ráskai­család másfél évtizedes birtoklása során épült meg. De ha megfigyeléseink helyesek, ez egyúttal azt is jelentené, hogy ekkor már állt az ötszögű ágyútorony is. Bár aligha tagadható, hogy ma még

Next

/
Thumbnails
Contents