Cs.Sebestyén Kálmán - Szvircsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 1. (Salgótarján, 1997)

IV. SALGÓTARJÁN BIRTOKLÁSTÖRTÉNETE

renye 73 portával, 84 zsellérrel, 17 puszta jobbágytelekkel, 4 újonnan létesített jobbágytelekkel, 1 urasági szolgálatban lévő személlyel, 3 iparűzővel és 4 adófizetés alól mentesített személlyel/. A Kacsics-nemzetséghez tartozó Szőlősi-családnak nem Tarjánban, hanem a salgói uradalom többi falvaiban volt birtokuk, ami azt jelenti, hogy a 16. század közepén a tarjáni nemesek összes salgótarjáni és pony jobbágya a salgói váruradalom fennhatósága alatt volt. 1554- szeptemberében a salgói vár török megszállás alá került. Derencsényi intézője, Zagyvái Simon védte volna, de a hagyomány szerint gyáván megfutott és harc nélkül adta át a várat. Az uradalom 39 éven át török kézben volt. Természetesen Tarján vagy Salgó-Tarján falu is a szécsényi szandzsákhoz tartozott. 1554-ben 20 adófizető /hane/ háztartása volt, 1000 akcse /2000 dénár/ adóval. Salgótarján mai területén az 1554. évi adóösszeírás öt falu adatait, a hatvani szandzsák 1550. évi, a budai szandzsák 1559. évi összeírása pedig egy-egy falu adatait őrizte meg. Ezen adatok alapján - Vass Előd kutatásaiból ismert - e hét falu 62 adófizető /hane/ háztartásában, mintegy 560 fő népesség, 685 kile /kile = 46,8 pozsonyi mérő/ gabonatizedet termelt. Egy-egy háztartásra 1554-ben 13-14 q jutott. Mai területét alpulvéve a hét falu közül Salgótarján volt a legnagyobb. A többi hat falu lényegesen kisebb népességgel és gazdasági erővel rendelkezett. Pálfalva a budai szandzsákba, a szomszédos Andrásfalva a hatvani szandzsákba tartozott. Salgótarján területén három szandzsák határa érintkezett.