Cs.Sebestyén Kálmán - Szvircsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 1. (Salgótarján, 1997)

IV. SALGÓTARJÁN BIRTOKLÁSTÖRTÉNETE

[Csókáspuszta, Erzsébethuta, Frigyesakna, /Északi bányatelep/, Kormos puszta, Nagymező puszta, Nyárjaspuszta, Kotyháza bányatelep, /Déli bányatelep/] IV. SALGÓTARJÁN BIRTOKLÁSTÖRTÉNETE A Zagyva völgye és a vele észak felé összekapcsolódó Tarján-patak völgyelése ősidők óta fontos közlekedési útvonala volt a különböző korok embereinek. Északnyugatra, az Ipoly felé a Dobroda-patak széles völgye nyitott utat. A Tarján-patak völgyétől északi irányban, a Karancs és a Sátoros közötti völgyelésben lehetett utat találni a losonci medencéhez. Salgótarján területén fellelt legrégibb régészeti emlékek a neolit korszakból /i.e. 3200-2400/ származnak. Csiszolt kőeszközöket találtak Pécskőn és Baglyasalján. Időszámításunk előtti 2019. század folyamán több hullámban és irányból érkező népek foglalták el a Kárpát-medencét. A régészek ezt a népvándorlást tekintik a magyarországi bronzkor nyitányának. A rézkor-végi nép /késő rézkor i.e. 2100-1900/ a péceli vagy másként bádeni kultúra falvai népesítették be a mai ország területét, főleg állattartással és földműveléssel foglalkoztak. Megyénk északi részein védekezés céljából előszeretettel választották a kiemelkedő hegycsúcsokat telepeik helyéül. Salgótarján területén emlékanyagukat a Pécskő-hegy 544 m-es bazaltcsúcsa keleti szélén találták meg 1926-ban. A bazaltkúp természetes védelmet kínált a lábánál található mocsárral együtt. A város nyugati szélén, Baglyaskőn /301 m/ is kétségtelenül a bádeni kultúra nyomaival találkozhatunk. A bazaltkúp északi lábánál volt a korabronzkori telep. Pécskőn 1960-ban a Magyar Nemzeti Múzeum ásatásai a lakosság hosszabb ideig tartó megtelepedését regisztrálták az egy métert is meghaladó vastagságú települési réteg alapján. A