Cs.Sebestyén Kálmán - Szvircsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 1. (Salgótarján, 1997)

V. A NAGYIPAR SZEREPE SALGÓTARJÁN VÁROSSÁ FEJLŐDÉSÉBEN - 6. Salgótarján város fejlődése 1958-tól napjainkig

pálfalva vasúttól keletre eső részén. A városköz­pontban továbbra is állami, ill. szövetkezeti laká­sok épültek. Az Arany János utca és az acélgyári iparvágány közötti részen két sávház, míg a vá­rosközpont felé eső részre három toronyház ter­ve készült el. Ez 572 újabb lakást jelentett. 1966-ban befejeződött néhány áthúzódó beru­házás is, amely következetében a városmag kez­dett formálódni. A már két éve működő Karancs Szállóhoz kapcsolódott a József Attila Művelő­dési Ház egyik szárnya, ahol üzletek kaptak he­lyet. Az épület középső egysége egy kiemelkedő nagy kocka, amely a színháztermet rejti magába, míg a másik szárnyba a megyei könyvtár - meg­késve és a berendezések körüli bizonytalanság után - költözött be. A lassan benépesülő "főtéri 13-as" zárja délről a teret, amely előtt épül az I. számú üzletközpont /tervező. Finta József/. A Rákóczi út másik oldalán az Állami Áruház /ma Centrum Áruház/ épülete stabil pont, amely mö­gött a posta és a főtéri állomás található. A teret nyugatról a vasútvonal zárja le, északon pedig a szintén ebben az évben átadott irodaház. Itt ka­pott helyet a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, az Állami Biztosító, és a Beruházási Bank helyi fiókja, s tervezték hogy az U alakú épületet le­zárva a MÉSZÖV építkezik. A művelődési ház fölötti domboldalban szeptemberben elkészült a Bolyai János gimnázium főépülete. A másik ok­tatási intézmény, a Pécskő utcai Általános Isko­la, a Gagarin Általános Iskola csak a következő évben, 1967-ben vált alkalmassá a birtokbavétel­re. A második ötéves tervben kezdett nagy beru­házások lezáró éve 1967 lett. Hisz ha sorra vesszük, januárban a Köjál-székház, áprilisban a megyei kórház főépülete, május utolsó napján a vízellátást megoldó regionális vízmű I. szakasza készült el és adták át. Befejeződött az átépítés legnagyobb lakótelepének, a Pécskő utcainak az építése. A tereprendezésen túl még egy üzlet el­készítése volt hátra, ugyanakkor 1967 az "előké­születek éve" is.

Next

/
Thumbnails
Contents