Balogh Zoltán - Fodor Miklós (szerk.): A nógrádi szénbányászat története 1848-1992 (Salgótarján, 2018)

6. terem

Salgótarján két legnagyobb sportegyesüle­tét az RMSV Rt. (SSE) valamint a SKB Rt. (STC, majd 1923-tól SBTC) hozta létre 1901-ben, illetve 1920-ban. A város legeredményesebb csapatát 1920-ban alapították Salgótarjáni Torna Club néven. 1922-ben az SKB Rt. támo­gatása fejében az együttes nevébe bekerült a „Bányatelepi" jelző, később a „B” a „Bányász" nevet jelölte. 1945 után öt ízben volt a Vidék Legjobbja az NB l-ben. A kisebb bányatelepe­ken az 1920-as évektől egymás után alakultak a helyi sportegyesületek. A legnépszerűbb sportág a futball volt, amelyben az SBTC volt a legeredményesebb. 1935-ben először sze­repelt az első osztályban, 1945 után többször volt a Vidék Legjobbja. 1972-ben bronzérmes volt az NB l-ben. Az SBTC másik két legered­ményesebb szakosztálya az ökölvívó és a ter­mészetjáró volt. 1945 után a megye második legsikeresebb bányászcsapata a Nagybátonyi Bányász SC volt. Legeredményesebb idősza­kukban, az 1960-as években az NB I B-ben szerepeltek. A bányavállalatok által biztosított szociális és kulturális juttatásokat, a bányászok sza­badidős tevékenységét mutatjuk be ebben a teremben. A szociális-kulturális szerepvál­lalás, ha más formákban is, de mind az 1946 előtti nagyobb tőkés-, mind az 1946 utáni államosított szocialista bányavállalatnál megfigyelhető. A terem bevezető egységében az 1945 előtti négy legnagyobb bányavállalat által épített bányatelep egy-egy részlete jelenik meg. A következő részben a bányavállalatok által fenntartott oktatási intézmények (társulati elemi iskolák, Chorin Ferenc Reálgimnázium), a bányász művelődés helyszínei, valamint az egészségügyi intézmények láthatók. Az ön­tevékeny kulturális szerveződések: dalkörök, zenekarok, színjátszó csoportok a bányavál­lalatok működésének minden korszakában jelen voltak a szénmedence településein, bá­nyatelepein. A bányász zenekarok világának felidézésére helyet kap a vitrinben a salgói bányász zenekarban használt, 1920-as évekből származó trombita és klarinét. Az ablak előtti két molinón egy a Bányaipa­rosok Dalkörének 1941-es zászlószentelési ün­nepségén készült fotó, valamint a salgótarjáni bányász zenekar 1958-as fényképe jelenik meg. A védőszentek kultuszára, a bányászok val­lásosságára utal egy ismeretlen, 20. század eleji vándorfestő Szent Borbálát ábrázoló olajfestménye. Ismeretlen festő: Szent Borbála 25

Next

/
Thumbnails
Contents