Balogh Zoltán: „Köszönöm a Jóistennek, hogy ide születhettem" - Zenthe Ferenc és Salgótarján (Salgótarján, 2014)

Zenthe Ferenc és Salgótarján

temetett, s a szertartás után szívesen megivott egy-egy fröccsöt az ismerős sírásókkal. Szomorú eseményként az egyik éjszaka váratlanul elhunyt egyikük, aki előző délután még a cimboráival borozgatott. A sírásók megásták sírásó kollegájuk sírját, s illőn el is temették kollegájukat. Elhangzott a szép beszéd, ahogy szokott: az emlékét megőrizzük, meg effélék. Aztán az egyik öreg sírásó, aki már sok szép búcsúszöveget végighallgatott, levette az egyensipkáját, rátette a frissen hantolt sírra, és azt mondta:- Ne áltassuk magunkat, el fogjuk felejteni őt. Ezért, aki az özvegyét és a két árváját segíteni akarja, dobja most ide az adományát.

Röpke néhány perc alatt több mint húszezer forint jött össze abban a sipkában, mesélte pap barátom (nekem akkoriban 3600 forint volt a havi fizetésem).

Az öreg sirásó szavain okulva határoztam el, hogy nem halogatom a jóvátételt. Ha már Zenthe Ferencet nem szólaltathattam meg, körkérdést intézek a folyóirat hasábjain általam már bemutatott jeles palócokhoz: milyen emléket őriznek róla? Milyen embernek tartották Zenthét?

Elsőnek természetesen Avar Istvánt kérdeztem, hiszen ők ketten nemcsak a nemzet színészeinek zártkörű társaságában kaptak helyet, de mindketten Palócföldről, a szénbányák vidékéről jöttek. Amikor korábban Avarral beszélgettünk, kéretlenül is szóba hozta közös palóckodásaikat.

Avar bányászlegény volt Eger-csehiben, Zenthe pedig a salgó-telepi bánya főmérnökének volt a fiacskája. Ű a hatszobás villából, s az ezzel járó polgári jólétből ment ki játszadozni a vájárok, csillések kölykeivel. (Érdemes visszaidézni, mekkora ostobaság volt a szocializmus építésének naiv, avagy gonosz időszakában- válasszon ki-ki ízlése vagy emlékei szerint - fetisizálni a származást. Akkor az volt a hiedelem, hogy a munkás gyermeke csakis derék, haladó gondolkodású emberré válhat, a parasztgyerekek meg akként kategorizálandók, hogy kulák, ingatag középparaszt vagy agrárproletár volt-e az édesapjuk. És ha a szülőnek kocsmája vagy vegyesboltja volt? Az bizony ellenség! A haladó vagy nem haladó értelmiségen pedig azok sem tudtak igazán eligazodni, akik a szabályokat megalkották.)

Zenthe soha nem titkolta származását és másokra hagyta a politizálást. Én, mint a mátraballai állomásfőnök úr kisebbik fia, saját életem példáján is tanúsíthatom, hogy azok a gyerekek, akik jómódban élve figyelhették meg társaik családjának szegényes életét, küzdelmét a létért, a megmaradásért, gyakran maradandóbb élményhez jutottak, mint azok, akik nyomorúságukat eleve istencsapásként, természetes helyzetként fogadták el. Nem tudom, akad-e ember, aki meg tudná mondani, miféle politikai nézeteket vallott Zenthe Ferenc? Mert erről ugyanolyan okosan, tartózkodóan, mondhatni szemérmesen hallgatott, mint magánéletének bármely eseményéről.

Zenthe hűsége a Madách Színházhoz közismert. Avar egyszer öt, és még egyszer hat éven át volt a társulat tagja. Furcsa, hogy az ember néha pontosabb képet őriz, hitelesebbet tud rajzolni arról, akivel csak egyszer találkozott, mint akivel nap mint nap együtt volt. Mintha az egymásra torlódó emlékek kiiktatnák egymást.

Dornyay Béla Múzeum I 63