Balogh Zoltán: „Köszönöm a Jóistennek, hogy ide születhettem" - Zenthe Ferenc és Salgótarján (Salgótarján, 2014)

Zenthe Ferenc és Salgótarján

Biztos jó a világítás - szerénykedik - Meg aztán aki Salgóbányán születik az sokáig fiatal marad. Biztosan. Én beleszülettem a romantikába, a Salgó-vár alatt. Tízéves koromig laktunk ott, aztán Pestre költöztünk. Gimnáziumba Egerben majd Nyíregyházán jártam papokhoz. Aztán jött a színiakadémia... Simán indult a színészi pálya? Nem egészen, mert apám ellenezte. Ű mérnök volt, és azt szerette volna, ha én is inkább hasonló pályát választok. Egyébként a családban még senki nem volt színész azelőtt, meg azután sem. A fiam is mérnök. Szerepelt gyerekkorában sokszor, de végül úgy döntött, hogy öt nem fogják dróton rángatni. Mi jött az akadémia után? Közbejött a katonaság. A páncélosoknál szolgáltam, felderitő-zásztóaljnál. A háború után vidéken dolgoztam néhány évig: a pécsi, a győri, a debreceni színházban. 1952-ben kerültem a Madáchba, Pestre. Végig egy színháznál volt Pesten? Igen. Nem tudom, mitől jó váltogatni. Biztos érdekes tehet annak, akinek ehhez van kedve. Vagy valamiért nem tetszik neki valami. És magának soha nem volt senkivel semmi baja? Nem. Ha vendégnek hívnak, szívesen elmegyek, de odatartozom a Madách családjához. Csak csendben jó kollégák között tudok dolgozni, akik már ismernek. Nem kell mindenféle másra figyelni, hogy ez meg az mit szól hozzá. Egy színész amúgy is nagyon érzékeny. Minden téren ilyen hűséges? Visszajár például szülőhelyére /s? Igen, bár nem túl gyakran, mert a házunk ahol születtem szörnyű állapotban van. De a fiam Karancsságról nősült. Az unokámat abban a templomban keresztelték Salgótarjánban, amelyikben engem. Említette, hogy ön viszonylag elégedett ember. Biztosan voltak azért nehéz korszakok is az életében... Persze. Legszebb éveimből néhányat a háborúban töltöttem. De ezt nem bánom, mert úgy érzem, a nehézségek tartást adnak az embernek. Előfordult az is, hogy nem kaptam szerepet, de mindig el tudtam foglalni magam valamivel. Most viszont nagyon sokfelé hívják... Igen sokat dolgozom, így jött össze. Szeretem, amit csinálok, s egy bizonyos határt nem lépek túl. A szabad idejét mivel tölti? Szepezden van egy nyaralónk, oda szoktunk lejárni a feleségemmel, külföldön is megfordultam már elég sok helyen, de az az igazság, hogy azt kevésbé szeretem. Olyan kiszolgáltatott az ember. Szóval maga csak a jól megszokott nyugodt helyeket szereti. Semmi kaland kockázat... Úgy van. Én nem megyek a sűrűbe. Szeretem a biztonságot... Hát akkor további jó munkát kívánok és biztonságot! Köszönöm a beszélgetést! V.M. Új Nógrád, 1990.május 19. SOROZATOK EGYÉNI HŐSE: ZENTHE FERENC Zenthe ma népszerűbb mint, életében valaha volt. Ennek pedig egyszerű a titka: a televízió. Ha valaki - bárhol a világon - egy televíziós sorozat (egyik) hőse, az bizton számolhat azzal, hogy akár álruhát öltve, álszakállt ragasztva, fekete pápaszemmel arcát elbarikádozva is mindenki megismeri. 32 I Zenthe Ferenc és Salgótarján

Next

/
Thumbnails
Contents