K. Peak Ildikó et al.: Salgótarjánról diákoknak (Salgótarján, 2014)
Egy formálódó várostól a kulturális központig
költözött Salgótarjánba. A helyi elemi iskolában mindössze két osztályt végzett el, ám autodidakta módon - szenvedélyes olvasással, egyéni tanulással - fejlesztette műveltségét, alakította ki eredeti világlátását. Emellett 10 éves korától kezdve egész életén át dolgozott, az erdőn tűzifát, gombát gyűjtött, vályogot vetett, szenet válogatott - alkalmi munkával egészítve ki a család szerény jövedelmét. Salgótarjánban élte le magányos életét, a Pécskő utcai cigánydombon álló kis kunyhója volt egész életében lakhelye. Ebben a szűkös térben csodás festmények, versek százai formálódtak határtalan művészi világegésszé. Művészete a maga nemében egyedülálló teljesítmény, és az autodidakta, tárgyias és spontán expresszív művészet terén, nemzetközi szinten is a legnagyobbak közé tartozik. A hetvenes években jelentkezett roma képzőművészek közül jelentős még a salgótarjáni Balogh Balázs András és Oláh Jolán művészete. Salgótarjánból indult Fábián Gyöngyvér és ef. Zámbó István is, akik szintén a mai magyar képzőművészet kiemelkedő alakjaivá váltak. Városunkban és országosan is számon tartott említésre mindenképpen érdemes festőművészeink Mustó János, Pataki József, Szabó Gáspár, Bojtor Károly, Orosz István, Losonczy Ildikó, a fiatalabb generációból - a teljesség igénye nélkül - Kalocsai Enikő, Földi Gergely és Gelencsér János. Fontosnak tartjuk azonban megjegyezni, hogy a festők mellett igen jeles grafikusok alkottak és alkotnak ma is Nógrád megyében, a legfiatalabb generációból kiemelnénk Birkás Babettet, Kun Pétert és Tar Róbertét. Salgótarján képzőművészeti - és általában kulturális - életében, hasonlóan az országos tendenciák alakulásához, mérföldkőnek tekinthető a rendszerváltás és az azt követő időszak. Az alkotók - korábban említett - támogatási formái, mint a szocialista szerződések, a tanácsi vásárlások, az üzemi támogatások, a köztéri szobrok állításának rendszere természetszerűleg megszűntek, úgy tűnik - hasonlóan más hazai településekhez - rövid ideig városunkban is a kultúra új helyének, szerepének keresése zajlott. Szerencsés módon, a múzeum által kétévente rendezett, több évtizedes hagyományokra visszatekintő országos képzőművészeti rendezvények, mint a Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, vagy az Országos Rajzbiennálé (2010-től háromévente Rajztriennálé néven nyíló egyedi rajz kiállítás) a mai napig fennmaradtak, irántuk az érdeklődés töretlen. Napjainkra a képzőművészeti események - s általában a kulturális rendezvények - ismét szervesen illeszkednek a település mindennapjaiba, így a Tavaszi Tárlat már hosszú ideje a Tarjáni Tavasz rendezvényeinek kiemelkedő programpontja. A helyi alkotók számára - akik közül örvendetesen egyre több a fiatal - a múzeumon kívül bemutatkozási lehetőség nyílik a különböző iskolák galériáiban, a József Attila Művelődési Központban, illetve a múzeum épületében 2013-ban megnyílt Városi Galériában, amely a rendszerváltást követően megszűnt Képcsarnok „utódjaként" színvonalas alkotásokat kínál vásárlásra. 2002-ben Baglyasalja városrészben létrejött a Salgótarjáni Szoborpark, melyben azok a köztéri alkotások láthatók, melyek a rendszerváltást követően kikerültek a közterekről, illetve állagromlásuk miatt nem maradhattak eredeti helyükön. A köztéri szobrok állításának hagyományai napjainkban is folytatódnak a városban, a teljesség igénye nélkül kiemelnénk Szabó Tamás szobrászművész Balázs János szobrát és a December 8. téren látható emlékművét, továbbá Molnár Péter Förster Kálmánt ábrázoló szobrát. Az első polgármester, Förster Kálmán kultúrateremtő, kultúrapártoló szellemiségét idézi a jelenlegi kulturális koncepció: városunk 48 I SALGÓTARJÁNRÓL DIÁKOKNAK
