K. Peák Ildikó - Shah Gabriella: Mihályfi-gyűjtemény - Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján (Salgótarján, 2014)

Szentiványi Lajos

Alkotásai a gyűjteményben:

sz

81.510.

Élenjárók, é.n. j.: balra lent Sz. L; tus, papír; 17,5x23 cm

81.510

Lajos Szentiványi Vanguard R: bottom left Sz. L.;

India ink on paper; 175x23 cm

SZENTIVÁNYI LAJOS

(Déva, 1909. július 6. - Budapest, 1973. szeptember 9.)

A 20. századi hazai kolorizmus egyik kiváló képviselője. Családjával 1920-ban települt át Magyarországra. Már kisgyermekként festett, tehetségére Glatz Oszkár öccse, Glatz Károly figyelt fel először. Művészi tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte meg díszítőfestő szakon, majd 1930 és 1937 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább. Mestere Benkhard Ágost mellett Rudnay Gyula, Csók István, Réti István és Vaszary János volt. Benkhard Ágost miskolci, illetve Glatz Oszkár soproni művésztelepének látogatása után 1937-ben elnyerte a Balló Ede utazási díjat, melynek segítségével nyugat-európai körutattett, megismerkedve a legjelentősebb múzeumokkal és gyűjteményekkel. Nagy hatást gyakorolt rá Van Gogh munkássága, illetve Rembrandt és Tiziano festészete. A kortársak közül Bonnard hatott rá elsődlegesen, akinek művészetével 1947-ben, Párizsban került kapcsolatba. 1957-ben kinevezték az Iparművészeti Főiskola tanárává. Kiváló akvarellista volt, akinek érzéke volt a jellegzetességeket megjelenítő portréfestészethez.

Fontosabb díjai: Munkácsy-díj (1950, 1960); Kossuth-díj (1957); érdemes művész (1969).

Válogatott irodalom: SZEGI R: Szentiványi Lajos. In: Magyar Művészet, 1948/3.; SZENTIVÁNYI L: Legkedvesebb tájaim. In: Képes Magyarország, 1956. május; SZENTIVÁNYI L.: A freskófestésről. In: Szabad Művészet, 1956/7; SZENTIVÁNYI L: Grafikánk fejlődik. In: Műterem, 1958/11.; SZÍJ R.: Szentiványi Lajos. Bp., Magánkiadás, 1967; SZÍJ R.: Szentiványi Lajos. Bp., Képzőművészeti Alap, 1979.

258

Mihályfi Collection