Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Írjak most önmagámról életrajzot?
hány forintot kenyérre, cigarettára, petróleumra, satöbbi. Ilyenformán beszélgetünk. Egyik-másik hoz nekem cigarettát, van úgy, hogy harapnivalót is tesznek le az asztalomra. Amikor azt mondom, miért hoztátok, hát csak hoztuk, (mondják ők), hogy legyen. Magának úgyis kevés valami jut! Én rávágom: nekem ez a kevés is nagyon elég és kielégítő: kevéssel beérem. Tudjátok-e, (mondom tovább) hogy a leggazdagabb ember az, aki semmit sem kíván?! így beszélgetünk: ők a fiatal emberek és én az öreg remete. Ők tovább folytatják az érdeklődést. Tudjuk ám, hogy maga fiatal korában sokat rajzolt, festett és verseket is írt! Hol vannak ezek? Maradt-e belőlük valami? Ilyenkor azt érzem, hogy valamiféle kemény szerszámmal ütöttek szíven. Recsegve vágom rá, nyelve egy keserűt: ezek már a semmis múlté, meg sem történtek! Máskor is eljövünk majd, mondják, és köszönve elmennek. Ebben az időben történt: Zoli jött, letett egy csomagot. Hoztam egy kevés maradék festéket, én festegettem vele, nekem már nem kell. Próbálkozzon vele valamit festeni. Fiatalabb korában szeretett rajzolni, festeni, hátha menni fog most is! Sietek! Megyünk futballozni. Köszönt és elment. A csomagban volt jó néhány rajzlap, grafitceruzák, törlőgumi. Külön csomagolva az akvarell festékek, kisebb- nagyobb ecsetek. Nézegettem egy ideig, azután félretettem. Gondoltam: minek ez már énnekem? Később, még azon a napon, elővettem a csomagot, kivettem egy rajzlapot, ceruzát és törlőgumit. Kimentem az udvarra, széjjelnéztem a szomszédos házak térségében, leültem a földkupacra: belekezdtem negyven év múltán az első rajzolásba. Még aznap (hosszú nyári nap volt), megcsináltam az első színes kis képet. Ettől az időponttól számítva nem tudtam nyugodni, folyton rajzoltam, festettem, amíg a rajzlapokból volt, és tartott a festékből. Zoli megint jött. Most temperát hoztam, mondta, ez is vízzel dolgozható. Nagy lett az öröm, amikor megmutattam a képeket. Tudtam, mondta Zoli, aki fiatalon tud valamit, az öregkorában se felejti el. Együtt örültünk: a fiatal barátaim és én. Később Zoli művészfestékekkel lepett meg. Olajat, ecseteket, vásznakat hozott, ezzel a lépéssel megindult elgondolásaimban az érthetetlenségig fokozódó, összevisszaságba csúcsosodó, fantasztikusan összpontosuló, életformákban gomolygó, visszás színezetű, borongós ábrázolás. Milyen sok az, melyekről annyit tudunk beszélni; milyen sok az, amiről nem tudunk semmit?! És mégis létező valamik; éltető min- denségünkben akár látott, akár nem látott képekben összeborulnak az események anyagai: mintha a végtelen, élő idő suhanna a múlandó ürességbe, amelynek csekélyke részét még teljesen nem ismert világunk, benne s rajta az emberiség titokzatosan ezerrétű, tarka volta töltené ki. Képeimen ilyenféléket látok. Óh, balga ember! Ki hiszi ezt el neked? Bizony mondhatom: sokszor én is megrendülök ebben a hitemben. Pörgetem tovább ezeket a különös színezetű káosz-képződményeket, amelyekbe egy nem ismert, nagy gondviselés sűrítette elképzeléseimet, gondolataimat. Amiket idáig beszélgettem magamnak írásban, azt most képekben adom a világnak! így zsongnak gondolataim, miközben ecsetemmel színekben gazdag, életet utánzó ábrázolásokat kenek a vászonra, és életet nyernek a képek: olyan életet, amik csak a lángoló elképzelésekben élnek és a lángolás fénye világít meg, ha ez a lángolás csak rejtve, homályosan pislákol, és nem nyer némán suhanó villanásokat, ezek a légből kapott, de mégis a világból termett, életet utánzó képek önmagukat emésztik meg. A sors, avagy egy ismeretlen, törvényszerű hatalom rendelkezése ez a félelmetességben derengő, de mégis csodás, emberfeletti megnyilvánulás!? Lám! Visszatér a gondolat, megszelídül a vibráló káprázat, és megvilágosul a rongyos valóság. Viaskodok egymagámban: önmagámmal! Ecsettel, irónnal kezemben; a hatalmas világgal szemben! Aki érezni és látni tudja, annak csodálatos ez a rejtélyes, színes küzdelem : egyik oldalon szemben áll egymással a szellemiség nagysága a fizikai óriással, amott az erkölcs megtépázott Istene a minden üdvösségre vészt jelentő ördöggel. Győzelem se itt, se ott nem keletkezik: nem ám! Mert győzelem nem volt, most sincs: nem is lesz soha! De hogy a művészet remekei ebből keletkeznek - születnek, az megdönthetetlen igazság! Hogy hisz- nek-e nekem, egyszerű mondásaimnak s a bennük örvénylő zsongásnak, ez nekem vaj9
