Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Füstölgések

Négy év óta minden percnyi időmet beleölöm abba, ami ha nem is gazdagít, de csupa öröm és éltető erő, több, mint a szerelem, a szeretkezés, a szeretet: mindezek birtoklása áldozatot követel, színes fantáziát, megdöbbentőt, melytől megdöbben az elfásult világ, a tompa emberi idegtépő kábulat, amitől a test undorodik, ha a lélek mulat.

Hosszan tartó őszi esőzések áztatják, mossák a Pécskő domb romjait. Mint a füst hömpölyög a vakfalú köd.

Szemét - rongyos a domb, zötyög, pötyög sárga, tépett lomb.

Törött karú árva fák recsegése járja át az ócska telepet, amit a múlandó ősiség nyakig belepett az új város peremén. Viskók tája, elhagyatott, elhanyagolt: minden lakó cigány letörten elesett: nem is lehet más, mint milyennek született.

72