Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Füstölgések
Jártam erdőt nyáron, télen, másztam hegyet szélverésben; szedtem rozsét, gombát, füvet, és ha fáztam, raktam tüzet. Vagy napfényben, vagy vak ködben nagy fáradtan hazajöttem. Most ezeket tűnve látom: kunyhón kívül is volt világom. Az ifjúság cserben hagyott, míg az idő életemből sok-sok évet lefaragott. Lebontott házak helyén omló rom és szemét; bűzt, párát lehel, amit az itt élő lakó magába lenyel. Sok csintalan színű, keserű szagú kupac, s mennyi féreg, kukac hemzsegő mennyiségben az erjedő szemétben, mit bomlás összeszűrt. Néhány sovány malac szemével kutat, orrával túr, rágja az erjedést, nyeli a bűzt. A Pécskő alatt, a város felett ilyesmit mutat a cigánytelep. Sokfajta módon, többféleképpen írom az álmom, festem a képem, közben még arra is van gondom, hogy a sok szóözönt, amely lelket rombol, testet tép, sejtet gyönyört, melyet a szép öröm mutat, amikor a látás keresi az utat a bolygatott sötétben, amely titkosan reszket, melynek láttán rája mosolygást eresztek. 66
