Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Írjak most önmagámról életrajzot?
írjak most önmagámról életrajzot? Megint rám zúdult egy megterhelés. Előbbi életemben gondolni sem mertem erre. írjak most önmagámról életrajzot. Megtehetném! Nem írok! Számomra nem is szükséges; de mivel így kívántatik, hát legyen! Születtem 1905. november 27-én Alsókubinban. Abban az időben Alsókubinban éltek szüleim. Ez a szlovák városka Salgótarjántól elég távol esik. Nem sok évet éltem le itt, mert az apám hirtelen, harmincnyolc éves korában elhunyt, és így az anyám velem és még három testvéremmel visszaköltözött szülővárosába, Salgótarjánba. Mi négyen testvérek, mint árvák, itt részesültünk némi támogatásban, pártfogásban, mert családunk összes rokonai itt éltek. Nagy keserűségemre beírattak iskolába. Súlyos tehernek éreztem én az iskolába járást. Nehezen két osztályt kijártam, amikor kitört az első világháború. A harmadik osztály kezdetére még sor került; de a folytatása számomra csak október közepéig tartott, mert az őszies, esős, rossz idők beálltával a szabadban, az iskola udvarán nem lehetett tanítani. A tantermeket a behívott tartalékos katonaság részére lefoglalták, és berendezték a frontokról hazaözönlő sebesült harcosoknak kórháznak. Ennek következtében az iskolai tanítás hosszú hónapokon át megszűnt. Tanítók, tanárok, minden épkézláb ember katona lett! Az egész Európa, sőt Európától távol eső országok, városok lángba borultak. Lám, mit tett az ember? És mit csinál ma is. Cselekvéseinek nagyobb részében önmagának árt. Kisebb példával szemléltetve: az ember felmászik a fára, és kivágja maga alatt a fát, büszkén jár a földön, és megmérgezi a talajt, ami a kenyeret adja; egészséges ivóvíz helyett agyafúrtan pacsmagolt, erjesztett, romlott szeszből előállított italokat fogyaszt: összeroncsolja - megmérgezi szervezetének belső szerkezetét, satöbbi, satöbbi! No de most ne ezekről beszélgessek önmagámnak: más itt a karikahajtás! Igaz, hogy nem csinálom jókedvvel, de vontatott nyomással a szellememben. Nagyon megnőtt a kedvem, amikor az első világháború beálltával letépdeshettem magamról az iskola nyűgét, terhét. Örömöm is nagy volt, pedig abban az időben nem sok öröm adatott az apák nélkül maradott családoknak. Ebben az időben ment végbe egy lényeges változás, mert a velem egykorú iskolás társak - értve a Pécskő utcai gyerekeket - nem fogadtak be maguk közé játszópajtásnak. Én félénk jellemű, minden gyerekes virtuskodástól visszahúzódó, jelentéktelen gyerek voltam. Ilyen játszópajtás nem kellett a duhajkodó s folyton birkózni akaró, hencegő és egymással kötekedő, nagy nyelvű gyerekeknek. Tehát elkülönültem, magamra maradtam, és ez nem esett rosszul! Inkább valami megnyugvást jelentett. Ezt követően jött létre egy másfajta életmód: az öreg emberekkel való barátkozás. Azok az emberek, akik testi fogyatékosságuknál fogva, avagy elöregedésük révén katonának már nem kellettek: ezekhez szegődtem. Mert történt, hogy én magamban, bámészkodva tévelyegtem a közeli erdők mentében, amikor ezek az öreg emberek csoportosan, derekukra köteleket kötözve, hónuk alatt zsákokat szorongatva ballagtak a nagy erdő felé, és megszólítottak: te gyerek, gyere velünk! Hozol egy nyaláb gallyat anyádéknak tüzelőnek. És én szó nélkül mentem. Később már öreg barátaim magukkal vittek oda, ahová ők mentek. Nyár elején gombázni: Inászó, Kazár, Bárna erdőségeibe. Nyár végén szedret szedni, vadkörtézni, krumplit bengészni Zagyvaróna határába. Tél idején pedig jártunk Somlyó szénbányatelep palahányójára hulladékszenet szedni. A Somlyói jó minőségű szén; még akkor is, ha az a palahányón lett összeszedve, sok Pécskő utcai szegény családnak lett a kenyér- keresete. Sok hosszú éven keresztül én is ebből éltem: már felnőtt koromban is. Évek múltával öreg barátaim egyenként távoztak az élők közül. Elég régen volt; kopott emlékük fel-felcsillan még szellememben, most, amikor már én is elnyűtt vén remete lettem. Pepecseléseimnek mintha végső suhaná- sa lenne, amint életem, sorsom, de leginkább gyerekkorom széjjelhullott töredékeit szedegetem össze. Nem is olyan könnyű szellemi hullámzás, amint gondolná róla a visszajátszó elmélkedés. Igaz, hogy a két kor - gyerekkor, öregség - nem sokban különbözik egymástól: talán 5 T
