Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Élet, égés, salak
Amikor írom ezeket a könnyű, értelmetlen, oldalnélküli, feneketlen, mégis beszédes sorokat: olyan jóízűeket nevetek, örömmel, hosszasan, hogy két kézre fogom lapos - sovány hasam. Amit írok: az legyen átok, áldásnak majd nemesebb anyagot találok. Csapongók, mint a füst, s eltűnök, mint a pára: kapaszkodók a fára, zuhanok a mélybe; oh, és mégse törik ki a lábam se a kezem: szinte élvezem, ami történik velem. Súrlódó formában vagyok, mint a csillagok, vagy a meteorok. Oh milyen szörnyű, ahogy a mindenség dübörögve forog, és a súlyos égi tömegek velem döngetik a végtelen eget! 41
/
